Bár mindenki úgy hiszi, hogy az Origó főszerkesztőjét Lázár János nyomására menesztették, a munkaadói láncolat érintettjei rendre tagadják a vádat. Először a Deutsche Telekom sietett kijelenteni, hogy neki ugyan semmi köze az ügyhöz, hiszen a hírportált valójában a tőle független Magyar Telekom tulajdonolja, s az ottani személyzeti változásokra az anyacégnek nincs befolyása. Alighanem a németek e finoman elhatárolódó nyilatkozata késztette aztán a magyar firmát is reagálásra, kivált, hogy látnia kellett, a botrány nem fog egyik napról a másikra elülni. Tüntettek a sajtómunkások, felmondtak újságírók és szerkesztők, a média pedig váltig azt valószínűsítette, hogy összefüggés lehet a magyar kormánynak a Magyar Telekommal folytatott üzleti kapcsolata, meg a Lázár János nem igazán tisztázott hotelszámlájáról megjelent Origó-írások között. Magyarán: miután a kancellária vezetője zokon vette a londoni út költségeinek firtatását, a portál tulajdonosa, nem akarván kockáztatni egy gyümölcsöző partneri viszonyt, készségesen megszabadult az óvatlan főszerkesztőtől.
A Magyar Telekom mindenesetre áthárította a felelősséget az Origo Zrt.-re; mondván, hogy "a médiában vitatott személyi döntést" az a menedzsment hozta, amelynek "az Origo.hu szerkesztőségének függetlenségét mindenkor biztosítania kell". Mármost ez kissé komikusan hangzik, mert az Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa tudvalevően a Magyar Telekom, ezért kevéssé életszerű, hogy az a bizonyos menedzsment tőle teljesen függetlenül dönt az Origo.hu főszerkesztői posztjáról. A mosakodás tehát - miszerint "a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Magyar Telekomra semmilyen nyomás nem nehezedett a kormányzat részéről" - a legkevésbé sem oszlatta el a kancelláriával való együttműködés gyanúját.
Legfőképpen azért nem, mert maga Lázár is ugyanezt állítja. Márpedig az ő különféle ügyekben előadott emlékezetes magyarázatait eddig is erős fenntartásokkal fogadta a józanabb közvélemény. Ezért kockázatos vele egy gyékényen árulni, és ezt most a Magyar Telekom is megtapasztalhatja. Előbb kellett volna elgondolkodnia a cég vezetésének, vajon okos dolog-e közvetlenül a Lázár számára kényelmetlen közlések után - s egyáltalán, ebben a politikai helyzetben - eltávolítani az Origo.hu vezetőjét. Tudhatták volna, hogy túlságosan is nyilvánvaló lesz a döntés motivációja - és hát nem is adták semmi más indokát.
Bár mitagadás, azt akár értékelhetjük is, hogy nem próbáltak előállni valami kamuflázzsal. Hogy eljárásukat nem igyekeztek mondjuk Sáling Gergő nyilvános lejáratásával menteni. Inkább mintha arra számítottak volna, hogy a közvélemény megérti, nem volt más választásuk. Hiszen mára mindenki felfogta, mi folyik a médiában és a közélet más színterein. Végtére nem múlik el nap, hogy ne jönnének hírek a sajtószabadság elleni kormányzati merényletekről, meg persze azokról a közvetett "ráhatásokról", amikor nem éppen valamely új törvény csap le a kiszemeltekre, hanem csupán egyik-másik intézmény avagy vállalat engedelmeskedik a felsőbb ukáznak. E héten vált meg váratlanul Tóth Zoltántól, a kitűnő választási szakembertől az az egyetem, amelyen nemzedékeket oktatott a demokrácia eszköztárának pártatlan alkalmazására. (És felváltották egy kormányközeli magánintézet garantáltan lojális emberére.) A munkaadó itt is, mint sok más esetben, anyagi kényszerekre hivatkozott; Tóth szaktudása túl drága volt a büdzséhez képest. Ez manapság az egyik legkultiváltabb hivatkozása a tisztogatásoknak, a másik pedig az úgynevezett struktúraváltás. Mindkét indok eléggé ellenőrizhetetlen ahhoz, hogy a mind gerinctelenebb kollaboránsok előszeretettel használhassák.
A Magyar Telekom legalább beérte a kormányzati befolyás legkevésbé sem meggyőző, mondhatni rutinszerű tagadásával. Mert az a lényeg, hogy az üzlet zavartalanul menjen tovább. Ahol százmilliárdokról van szó, ott semmi más nem számít, és tudjuk, minden botrány csodája három napig tart. Persze, az elvtelen, olykor nagyon vacak kis megalkuvások nem kizárólag olyan helyeken szedik áldozataikat, ahol ekkora a tét - a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapvető törekvése, hogy minden szinten korlátozza a szabad véleménynyilvánítást. És nem ismer konszolidációt. Akik azt hitték, hogy a kétharmad, újabb győzelmével eltelve, nagyvonalúbb lesz az ellenzéki hangok eltűrésében, azok megint tévedtek - ezt a rezsimet nem a racionalitás, hanem a revans, a bosszúvágy működteti. Intézményekre és orgánumokra, személyekre és produktumokra lebontva.
És gátlástalan az eszközök alkalmazásában. Mindenkit zsarolhatónak, kordába szoríthatónak, vagy épp megvehetőnek tekint. Akár bizonyos jogosítványok megvonásával, akár azok adományozásával. Akár adóhivatali vegzatúrával, akár az attól való mentesítéssel. A rendszer számára az a legfontosabb, hogy széles e hazában megértsék a korlátlan fenyegetést. Hogy az általános és egyedi megtorlástól való permanens félelem olyan légkört teremtsen, amelyben reménytelennek tűnik az ellenállás.
