Fiatal lányként Sir Winston "árnyéka" lett, mintegy szárnysegédje. Elkísérte a papát 1943.-ban a Québec-i értekezletre, majd 1945.-ben Potsdamba, ahol megismerhette Roosevelt elnököt és Sztálint.
Párizs aztán további sorsát határozta meg, Találkozott ott Christopher Soames-szal, a brit nagykövetség helyettes katonai attaséjával, a hitvese lett.
Férjuram később, már 1968.-ban hazájának Szajna-parti nagyköveteként tért vissza, Lady a francia kulturális élet nagy rajongója, családi jó barátja Pompidou elnökéknek.
Férjét aztán Rhodésiába brit főkormányzóként vezényelte London, ahol a Churchill-leány jelentős szerepet vállalt a későbbi Zimbabwe fekete többségének hatalomátvételében. Afrikai tapasztalatai vezették arra, hogy ezentúl közéleti tevékenységének javarészét főként humanitárius misszióknak szentelje.
A jéghideg és kemény Thatcher azonban a férjet, aki időközben a lordok házában a konzervatívok vezetője lett, túlságosan "langyosnak" találta, elmozdította.
Kárpótlásként viszont a Ladyt a brit Nemzeti Színház igazgató tanácsának élére delegálta, e tisztségében ugyancsak nagy érdemeket szerzett, meg is kapta érte a Térdszalag rendet.
Könyveiben a történeti atyáról csak, mint "papáról" tett említést, a királynőről viszont mindig csakis "felséges asszonyként".
És hogy távolságtartását hangsúlyozza, minduntalan kiemeli, az uralkodói házhoz csak csekély kapcsolatok fűzik. Amit cáfol ugyan, hogy szalonját II. Erzsébet dedikált fotója ékesíti.
