Kína;bányabaleset;

- Huszonkét halott egy bányabalesetben

Huszonkét ember meghalt kedd este Délnyugat-Kínában egy bányaszerencsétlenségben - jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán.

A beszámoló szerint a mentők felszínre hozták valamennyi bányász holttestét, akik a föld alatt rekedtek a baleset idején, amelyet feltehetően sújtólégrobbanás okozott. A Csungking város Vanseng kerületében lévő Jansitaj bánya tárnájában összesen 28-an dolgoztak, hatuknak sikerült időben kimenekülniük. Ketten megsérültek.

A szénbánya az állami Nentong Mining Co., Ltd. vállalathoz, Csungking legnagyobb széntermelő cégéhez tartozik. A kínai állami munkabiztonsági felügyelet a napokban jelentette be, hogy folytatják a korábbi években megkezdett folyamatot, és idén év végéig több mint 2000 kisebb szénbányát bezárnak. Céljuk a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartása mellett, hogy idővel végleg felszámolják a még működő elavult bányákat, és javítsák az iparág biztonsági körülményeit - fogalmazott a közlemény.

A bezárások elsődleges célpontjai Liaoning, Hejlungcsiang, Csianghszi, Hupej, Hunan, Szecsuan, Jünnan és Kujcsou tartományok, valamint a központi alárendeltségű Csungking város azon bányái, amelyek éves termelése 90 ezer tonna vagy az alatt van. A világ legnagyobb széntermelő és -felhasználó országában tavaly hivatalos adatok szerint 1049 ember halt meg bányabalesetekben, 24 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő arra utasította a nemzetbiztonsági tanácsot, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a hadiállapot bevezetésének lehetőségét Donyeck és Luhanszk megyében, ahol súlyos harcok dúlnak a Moszkva-barát szakadárok és az ukrán katonák között - közölte szerda reggel az ukrán média.