elnökválasztás;Szíria;Damaszkusz;Bassár el-Aszad;Valíd Moallem;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Vitatott választás zajlott Szíriában

A szíriai válság politikai megoldása az elnökválasztással kezdetét veszi, jelentette ki Valíd Moallem, miután leadta voksát.

A szíriai külügyminiszter először jelent meg nyilvánosság előtt márciusi szívműtéte óta, nyakában nemzeti színű sálat viselt.

Az elnökválasztáson Bassár el-Aszad mellett két jelölt indult, azonban megfigyelők szerint csupán a jelenlegi államfő újraválasztását legitimálták. Aszad harmadik hétéves mandátumát kezdheti meg.

A Nyugat, a NATO, egyes arab államok és a szír ellenzék épp ezért a "demokrácia paródiájának" nevezte a voksolást, melyet csupán a rezsim által uralt területen tartottak meg, miközben az ország többi részen tovább folyt a több mint három éve dúló háború.

Aszad és felesége Damaszkusz előkelő Malki negyedében adta le szavazatát. A fővárosban különleges biztonsági intézkedéseket léptettek életbe.

Sokan nyilvánosan, illetve vérükkel adták le voksukat hűségük jeleként. A választóirodák előtt több ezres tömeg várakozott, egyesek a szomszédos országokból repültek haza, hogy Aszadra szavazhassanak.

Barack Obama amerikai elnök európai körútja első állomásaként Varsóban tárgyalt tegnap. Mint kijelentette, felkérte az amerikai kongresszust, hogy egy egymilliárd dollárig terjedő összeg keretében támogassák a katonai jelenlét növelését Európában, több katonát vezényelve a térségbe az ukrán válságra, s az orosz katonai beavatkozásra válaszul.