- Örömteli dolog lehet manapság sportvezetőnek lenni, hiszen - talán az '50-es évek óta - nem fordítottak olyan figyelmet a sportra, mint napjainkban, arról nem is beszélve, hogy a sportfinanszírozás még soha nem volt olyan bőkezű, mint manapság.
- Egyetértek, sem a figyelem, sem az anyagi támogatás soha nem volt még akkora, mint most. A tény önmagában üdvözlendő, ha az arányok némileg mások lennének, egy szavam sem lenne. Nem arról van szó, hogy a MOB öt szakága - az olimpiai sportágak, a nem olimpiai sportágak, a fogyatékos-, a szabadidő- és a diáksport szakág ugyanolyan támogatást kapjon. De hogy ekkora különbségek legyenek közöttük, azzal nehéz egyetérteni.
- Arra gondol, hogy a figyelem nagyobbrészt az élsportra irányul? Mintha csupán a kirakatot akarnák kicicomázni?
- Konkrétan arra gondolok, hogy a MOB évente körülbelül 10 milliárd forintból gazdálkodik. Az még sem járja, hogy ebből az összegből a szabadidő sportra 350-400 millió, azaz a keret 25-öd része jusson, miközben ezzel több, mint 9 millió lakos rendszeres testedzését, sportolását kellene segíteni. Ráadásul ebből a párszáz millióból is rendre elvont a sportért felelős államtitkárság, s így a szabadidősport pályázatokra nagyon kevés maradt.
- Most már értem, miért nyilatkozta valahol: "mit csináljak, hogy felhívjam a figyelmet a szabadidősportra, gyújtsam fel magam?"
- A MOB elnökségi üléseken is feltettem ugyanezt a kérdést, s mindenki mosolygott a kifakadásomon, nyilván túlzásnak tartották. Aztán amikor a múlt év végén lemondtam a MOB alelnöki posztjáról, talán megértették, hogy komolyan beszélek. Az önégetést persze én sem gondoltam komolyan, azt azonban igen, hogy tenni kellene valamit azért, hogy a tömegek sportoljanak, mozogjanak, óvják egészségüket. Rá kellett jönnöm, hogy nekem, a 70 éves sánta öregasszonynak, már nem valami jó az érdekérvényesítő képességem. Ebben nem vagyok világbajnok. Pedig azokon az ezreket megmozgató versenyeken, amelyeken miniszterek, államtitkárok, politikusok is futnak, s a résztvevők háromnegyede névről ismer engem, még sem tudtam elérni, hogy a szabadidősportra arányaiban nagyobb állami támogatás jusson. Mindig konkrétan megneveztem, mire kérek szabadidősportos pénzt. Ez vereség volt, s egykori élsportolóként minden vereséget rosszul tolerálok.
- Személyes okokról is hallani lehetett. A Szabadidősport Szövetség főtitkárával, Salga Péterrel nem volt eszményi a kapcsolatuk.
- Finoman fogalmazva. Egyrészt szakmai kérdésekben nem jutottunk zöldágra, másrészt értékbeli nézeteltéréseink voltak, pályázati pénzügyekben is vitáink támadtak. Nem rejtem véka alá a véleményemet: a főtitkár negyedszázada irányítja ezt a területet, de nem mindig veszi észre, hogy azóta nagyot fordult a világ.
- Ön skandináv módra szerette volna kivezényelni a tömegeket a zöldbe. Miért van ilyen nagy szükség a sportra, a mozgásra?
- Az Országos Egészségfejlesztési Intézetben dolgoztam jó ideig, s szakmai oldalról is láttam, hogy a rendszeres sportolás az egészségnek szükséges, de nem elégséges feltétele. A rendszeres testmozgás önmagában nem garancia az egészségre, de alapvető feltétele. A másik ok korunk népbetegsége, a munkahelyi stressz. Erre pedig a legjobb orvosság, ha futunk rá egyet, ha kieresztjük a gőzt. Viszont ha edzett vagyok, állóképesebb, jobban tudok alkalmazkodni, küzdőképesebbé válok, nagyobb lesz az önbizalmam, békességbe kerülök önmagammal. S természetesen a világ legcsodálatosabb sportlétesítménye a természet.
- Nemzetközi összehasonlításban hogy állunk a szabadidősportban?
- A skandinávoktól fényévnyi távolságra vagyunk, de itt Közép-Európában, az egykori szocialista blokk országai között még mindig az élen állunk. A lakosság 10-15 százaléka sportol manapság a statisztika szerint - ebben persze benne vannak az élsportolók, a labdarúgók is -, de ez nagyon kevés. Még vagy 10-15 nagyvárosban kellene olyasféle futókör, mint amilyen a Margitszigeten épült, vagy legújabban a Városmajorban. Csakhogy ehhez pénz kell. 2011-ben, mielőtt a MOB-hoz kapcsoltak volna minket, körülbelül. 850 millióból gazdálkodott a szabadidősport, mostanában a feléből se.
- Megérte lemondani? Valaki odafigyelt erre?
- Elvesztettem a létem egyik felét a lemondásommal. Küzdöttem az ország lakosságának egyharmadáért, a nyugdíjasokért. Küzdöttem a lakosság nagyobbik feléért, a nőkért, a családok egészséges életmódjának karmestereiért. Azokért, akik például a futballból majdnem teljesen kirekesztődnek. Küzdöttem a munkahelyi sportolás általánossá tételéért. Érdekes, a multiknál ez megy. Ők felismerték saját érdekeiket, hogy a legolcsóbb az egészséges, edzett munkaerő.
- Szóval odafigyelt valaki az ön lelépésére?
- Ez az ország bántóan férfi centrikus. A MOB vezetésében szinte csak ők vannak. Kiváló sportolók voltak, olimpikonok, de nem biztos, hogy mind jó vezető. Talán örültek, hogy megszabadulnak tőlem, az egyetlen nagyszájú, "megmondom"nőtől. nem tudom, így van-e, nem kérdeztem. A saját "bánatomba" estem bele.