Műsormagazin;határsértők;kitoloncolás;

- Albán határsértőket toloncoltak ki az országból

Három albán határsértőt fogtak el a létavértesi rendőrök a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj vasútállomásán - közölte a helyi rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dobó Dénes tájékoztatása szerint a kismarjai polgárőrök tettek bejelentést a létavértesi határrendészeti kirendeltségre csütörtök délután, miután a Nagykerekiből érkező és Pocsaj irányába tartó személyvonatra három, feltehetőleg illegális bevándorlót láttak felszállni.
A rendőrök igazoltatták a vonaton tartózkodó három külföldi férfit. Az intézkedés során az albán állampolgárok nem tudták igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, ellenőrzésükkor az is kiderült, hogy velük szemben a svájci hatóság beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el a schengeni térségbe.
A járőrök a 21, 22 és 29 éves határsértőket elfogták, előállították, majd meghallgatásukat követően kitoloncolták őket az országból.

Elfogták a rendőrök M. Imrét, aki - a gyanú szerint - legalább nyolc nőt megtámadott az elmúlt hetekben Dunaharasztin. A HavariaPress úgy tudja, a sorozatrabló beismerő vallomast tett.