- Mit jelent az Ön számára az ókor művészete, szelleme?
- Mint általában minden, ez is gyermekkorban gyökerezik. Gyerekként is nagyon érdekelt a múlt, szerettem a történelmet, egy időben még régésznek is készültem. Hogy jut eszébe ez egy falusi gyereknek? Nyilván a szellem, amely a helyet belengte: Niklán, Berzsenyi Dániel falujában születtem. Nem lettem ugyan régész, de a történelem szeretete, az abba való kapaszkodás megmaradt. A régmúltnak pedig, akár Mezopotámiától vagy Egyiptomtól kezdjük a történetet, nem is szólva a görög-római korról a maga színházával, olyan erős üzenetei vannak, amelyeket érdemes újrajátszani, mai fejjel újragondolni. Olyan erős az alap, hogy arra mindig lehet építeni. Nem véletlen, hogy oly sokszor és oly sokan dolgozzák át ezeket a történeteket.
- Én magam is történész vagyok, máig nagyon szeretem az ókori szerzőket, időnként elő is veszem őket, például Marcus Aureliust, akiről tudjuk, hogy a mai Esztergom területén írta intelmeit, és megdöbbenek, mert úgy érzem, mintha rólunk írt volna. Ennyire nem változik az emberiség 2-3000 év óta?
- Nagyon picit változott. Vannak, akik szerint nem. Sokszor hallom, hogy milyen szörnyetegek vagyunk, állatok vagyunk, nem emberek, meg sem érdemeljük ezt a nevet. Én azonban úgy gondolom, hogy az ember már képes kontrollálni azokat az állati ösztönöket, amik bizony ma is megvannak bennünk. Vissza tudjuk fogni magunkat, ha elég erősek vagyunk. Tehát van előrelépés és a távlat végtelen, ha csak azt nézzük, hogy az agyunknak milyen kicsi részét használjuk. Határtalan lehetőségeink vannak a fejünkben, a tetteinkben. Az emberré válásunk történelmi léptékkel vagy a világegyetem léptékével mérve semmi, egy perc. Hites, bizakodó ember vagyok. Az, hogy a mai emberre is érvényes üzenetet látunk egy görög drámában, nem azért van, mert nem változtunk semmit, hanem azért, hogy előre tudjunk haladni. Erre jók a régiek. Én optimista vagyok, remélem, hogy boldog jövő felé haladunk!
- A darabból idézett egy szép mondatot: nehéz időkben vannak, akik maradnak. Ezt manapság sokféleképpen lehet érteni.
- Nem szeretnék semmiféle aktuálpolitikát belevinni és Jékely Zoltánnak sem volt ilyen szándéka. Azért mégis beszélni kell róla, mert valamit akart mondani azzal, hogy jönnek a barbárok, most mit tegyünk? A költő a darab végén azt mondja: én itthon vagyok, itt el tudok bújni, ide születtem, ide nőttem, ide tartozom. Amikor ez a mondat elhangzik, az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy ma 600 ezer ember külföldön keresi a boldogulást és ki tudja, hányan jönnek vissza.
A „Vándor-Színész” azonban biztosan visszajön. Papp János az elmúlt években elhíresült zarándokútjairól, amelyek elvitték a Himalájától Peruig, hamarosan újra nekiindul. Az úti cél ezúttal Korzika, majd egy másik sziget, amely még kitalálásra vár. Az útinapló-sorozat következő darabjának a munkacíme máris megvan: „Szigetről szigetre.”
Az Oroszlánok Aquincumban különleges női főszerepét Tőkés Nikoletta játssza. Az óbudai sajtótájékoztatón két jelenetet bemutattak a darabból Papp Jánossal.
- Számomra is az a félelmetes, hogy az ókori darabokban megjelenő problémák még mindig aktuálisak. Nagyon szeretem az ilyen „földszagú”, ősi temperamentumú embereket és azokat a gondolataikat, amelyek kihámozhatók egy ilyen előadásból. Biztos vagyok abban, hogy aki nyitott szívvel és nyitott lélekkel fogadja be ezt a darabot, meg fogja találni benne azt az anyagot, ami le tud képezni a maga életére – mondja a színésznő.
- Az érdekes a darabban, hogy Jékely Zoltán két Sabinát írt, a rendező azonban összegyúrta a kettőt egyfajta örök nővé . Mint Madách-nál az örök Éva, itt is egy nagyon sokszínűt nőt kell Nikinek megteremtenie – szól közbe Papp János.
- Nagyon izgalmas feladat számomra. Egyik kedvenc könyvem Kosztolányi Néró, a véres költő című műve. Színpadra is állítottuk Dunaújvárosban…
- Ismét egy latin mondás: a szerelem mindent legyőz, omnia vincit amor. Valóban ekkora ereje van a szerelemnek, két ember összetartozásának?
- Ez attól is függ, milyen életkorban, milyen élethelyzetben kapja meg az ember ezt a kérdést. Van, amikor az ember idealista, és jobban hisz benne, de én is alapvetően optimista vagyok, és próbálom elhitetni magammal, hogy így van – mondja végezetül Tőkés Nikoletta.
