Szíria;vegyifegyver-ellenőrök;

- Megtámadták a vegyifegyver-ellenőröket Szíriában

 A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) bejelentette kedden, hogy a korábbi híreknek megfelelően ellenőreit valóban támadás érte Szíriában, azonban mindannyian biztonságban vannak és már úton vannak a bázisuk felé.

A szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését is felügyelő szervezet közölte, hogy ellenőrei éppen egy állítólagos klórgáztámadás helyszínére tartottak a központi Hama tartományban, amikor megtámadták őket. "A csapat minden tagja biztonságban van, ép és egészséges, úton vannak a bázisuk felé" - mondta Michael Luhan, a hágai székhelyű szervezet szóvivője, hozzátéve, hogy biztonsági okokból nem árulhat el további részleteket.

A szír külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint "terrorista csoportok" elrabolták az OPCW hat ellenőrét és öt sofőrjét. Sajtóközleményében a tárca a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megdöntéséért harcoló felkelőket gyanúsította az akcióval. Az OPCW április végén közölte, hogy vizsgálja a klórgáz bevetésére vonatkozó értesüléseket, de azóta nem szolgált információval az ügyben.

Bár az ipari klórgáz nem igazán hatékony fegyverként, annak bevetése a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény megsértésének számít, amelyhez Szíria tavaly októberben csatlakozott - azután, hogy egy Damaszkusz környéki, több száz halálos áldozatot követelő ideggáz-támadást követően felmerült egy nyugati katonai beavatkozás lehetősége.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkollott felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 160 ezret.

Európában jobb munkakörülményeket kell teremteni, és több humánerőforrás-beruházásra van szükség, mert ezek hozzájárulnak a munkaerő termelékenységének javulásához és az európai gazdasági növekedéshez - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos Budapesten.