A Palais Salle Bunuelben tartott díjátadón a zsűri argentin elnöke, Pablo Trapero adta át a díjat a magyar filmrendezőnek. A zsűri a szekcióban induló 20 film közül választotta ki a magyar Fehér Istent, s ismerte el az Un Certain Regard-díjjal, amelynek súlyát kiváltképpen megemli, hogy ebben a szekcióban a hagyományostól eltérő, az új utakat járó, merészen fogalmazó, kreatív alkotások közül válogatott a fesztivál bizottsága.
A Fehér Isten a múlt heti bemutatója óta az elismerések előterébe került, a nemzetközi filmsajtó legnagyobb szavú kritikusai írtak elismerő sorokat a különleges magyar alkotásról. A cannes-i fesztivál legjelentősebb vendégeit megszólaltató Cineurópa video-interjút közölt Mundruczóval, amelyben a fiatal magyar alkotó beszélt a filmötlet megszületéséről, a forgatásról, a finanszírozás kérdéséről, s alkotói szándékáról is.
Mundruczó akkor határozta el, hogy új filmtémába vág, amikor már három éven keresztül eredménytelenül foglalkozott egy filmtémával egy repülni tudó emberről, mert sehogy sem akart összeállni a történet. Akkor határozott úgy, hogy ezt befejezte, itt az idő egy másik filmtervbe vágni, „méghozzá radikális szabadsággal”.
Petrányi Viktória producerrel és Wéber Kata forgatókönyvíróval ültek neki két évvel ezelőtt, három hét alatt elkészültek a forgatókönyvvel, hat-hét hónap alatt összejött a finanszírozás. „Letettük az asztalra a könyvet és a Magyar Filmalap, a Match Factory, az Arte/ZDF és a svéd partner is elfogadta, kezdhettünk forgatni” – foglalja össze Mundruczó az alkotói folyamatot.
Filmjéről azt mondja, a Fehér Isten valójában partizánfilmnek indult, de azután nagy film lett, köszönhetően a külföldi partnerek bizalmának. a költségvetése 2,5 millió euró, ami Mundruczó pályáján az eddigi legnagyobbnak számít, noha – mteszi hozzá nevetve az interjúban, egy amerikai kollégája rácsodálkozott, hogy ennyi pénzből ki tudta hozni a filmet.
A Fehér Isten politikai melodráma, mondja Mundruczó, kritika a társadalom intoleranciájával, a szolidaritás hiányával szemben, s a gazdagok és szegények közötti óriási szakadékkal szemben.
„A művészet kritikus hang és kommunikáció-készség nélkül nem működik” teszi hozzá. A nézővel való kommunikációt, párbeszédet kiváltképpen fontosnak tartja, szerinte a kelet-európai filmről élő sztereotípia már nem igaz. Nem a lassúság, a melnkólia a meghatározó, inkább a különös helyzetek kiemelése. Filmkészítőként pedig az igazság kimondásának új filmnyelvét szeretné megteremteni, olyan igazságokét, amelyek nem csak a kelet-európai térségben, hanem egész Európára érvényesek.
Ami a kutyákat illeti, az valóban különlegességnek számít, hogy kétszáz kutyával dolgozott, s ezek a kutyák hadseregként mozogtak a filmben. A főszereplő kutyát (aki elnyerte a Kutya Pálmát Cannes-ben – a szerk.) Mundruczó kifejezésével két zseni játszotta, ikerkutyák. Róluk, s kislány főszereplőjéről (Psotta Zsófia) a látható szeretettel nyilatkozott a rendező, mondván, sokat tanult tőlük az ártatlanságról, s arról, milyen boldogság, hogy megadva nekik a bizalmat, valami nagyon jó dolog történt.