Takarékossági okokból ugyanis úgy döntöttek, hogy a 2014-ben esedékes nemzeti választást egy napra teszik az EP-voksolással. (Amikor a demokratikus ellenzék ugyanezt javasolta Magyarországon, a Fidesz nagyképűen lesöpörte a kezdeményezést: nyilván úgy gondolván, hogy ha a magyar nép nem is, a kormánya mindenesetre gazdagabb a belgánál.) Sőt, Belgium alkotmányát is úgy módosították, hogy a jövőben négy helyett ötévente lesznek a parlamenti választások, s azokat mindig az EP-választások napján tartják.
A legutóbbi, 2010-es belga választások úgy vonultak be a történelembe, hogy az urnák lezárását követően 541 napba, jó másfél évbe került a kormány megalakítása. A választásokat megnyerő flamand nacionalisták (N-VA) ugyanis sokáig nem adták ki a kezükből a kormányalakítás jogát, miközben eszük ágában sem volt kormányt alakítani. A franciaajkú pártok pedig eleinte minden reformtól elzárkóztak. Most persze mindenki konstruktivitást ígérve kéri a voksokat.
A belga választási rendszerben a listákon belül az egyéni jelöltekre is lehet szavazni, s ezért a kis boltok és magánlakások ablakain is a rengeteg az egyéni jelöltek plakátja. Brüsszelben a lakosság közel fele bevándorló, arab, török, vagy afrikai, s a jelöltek jó része is közülük kerül ki. Sőt, a bevándorlók lakta negyedekben sétálva olyan érzésük támadhat, mintha a listavezetőket leszámítva minden jelölt külföldi származású lenne. De ez csak érzéki csalódás, s annak a következménye, hogy a pártok itt is sokkal több nevet tesznek a listára, mint ahány képviselő megválasztására akár csak a leghalványabb esélyük is lehetne.
Ami az EP-választásokat illeti, hazánkhoz hasonlóan Belgium is 21 hellyel rendelkezik az Európai Parlamentben. Közülük 12-öt a flamand, 8-at a francia ajkú országrészből delegálják, egy helyet pedig az Eupen környéki német kisebbségnek adnak. Vagyis a kétnyelvű Brüsszelt leszámítva a szavazók csak az országrész többségi jelöltjeire szavazhatnak. A Flandriában élő vallonok és a Vallóniában élő flamandok nem voksolhatnak „saját” pártjaikra, csak a flamand, illetve utóbbi esetben a franciaajkú listákra.
Ez sokak szemében antidemokratikusnak tűnik, de a flamandok így remélik megőrizni az ország kétnyelvűségét. (Flandria ugyanis nem csak tartomány, hanem hollandul „deelstaat” is, azaz „egy olyan állam, amely egy másikkal uniót alkot”. Abba, hogy ez a „deelstaat” mennyiben lesz még inkább önálló, a választások eredménye is belejátszik: az N-VA most ígérete szerint kormányra készül.)
A flamand liberálisok listavezetője, Guy Verhofstadt egyben frakciója elnökjelöltje is az Európai Bizottság élére, ami természetesen extra szereplési lehetőséget adott a volt miniszterelnöknek. Csodára így sem számíthat, pártja eddigi 3 mandátuma mellé legjobb esetben is egyet szerezhet a közvéleménykutatások szerint. A szocialisták viszont mind Vallóniában, mind Flandriában női listavezetővel indulnak.