internet;szűrőszoftver;

- Szűrőszoftver védi a fiatalokat a nettől

A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. Az Országgyűlés még tavaly fogadta el a törvénymódosítást az internettartalom szűrhetővé tételéről, hogy a kiskorúak sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz.

A könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert a szolgáltatók honlapjáról lehet majd letölteni. A szolgáltatóknak a szoftverek elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatót kell közzétenniük, negyedévente pedig értesítőt kell küldeniük a felhasználóknak a szűrőszoftver fejlesztéseiről. Szeptember 1-jétől a nyilvános könyvtárak és az iskolák számára is kötelező lesz a szűrőszoftverek használata.

Ugyanakkor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kampányban hívja fel a szülők figyelmét a szűrőszoftverek fontosságára. A szoftvereket a szülő és a gondviselő kérheti, és életkor szerinti profilokból választhatja majd ki, mi az, amit nem szeretne, hogy gyermeke elérjen az világhálón. Lehetőség nyílik majd arra is, hogy a program kulcsszavak alapján szűrjön, vagy hogy a szülő a gyerek életkorára tekintettel meghatározza, mennyi időt tölthet például közösségi oldalakon. Elképzelhető a megtekintett oldalak "naplózása" is, hogy amennyiben a kiskorú megsérti a szűrőbeállításokat, akkor a szoftver erről e-mailben értesítse a szülőt.

Egy Google-felmérés szerint Közép-Európában a magyarok interneteznek a legtöbbet, aa 14 éves gyerekek már napi négy órát töltenek közösségi oldalakon. A rendelettel kapcsolatos kérdéseinkre a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete mára ígért választ.

Egy hete maradt összepakolni és elköltözni a benzinkutas és plázában működő trafikoknak: május 30-tól ugyanis a hipermarketeben nem lehet dohányt árulni. Ez gyakorlatilag hadüzenet a Tescónak, mivel trafikjai kétharmadát elveszíti. Így is több száz boltnak kell költöznie, és a legtöbben ugyan megpróbálnak új helyet keresni, de hasonlóan forgalmasat nem könnyen találnak majd.