Mazsihisz;Horváth József;Zoltai Gusztáv;BZSH;

- Horváth: Szét kell választani a Mazsihisz és a BZSH gazdálkodását

Horváth József jelenleg az egyetlen pályázó a Mazsihisz és a BZSH – e sorok írásakor még betöltetlen - ügyvezető igazgatói posztjára - írja a Szombat.org.

Rajta kívül beadta még pályázatát dr. Grósz Andor (korábban a Honvéd kórház igazgató főorvosa), aki azonban a Szombatnak úgy nyilatkozott, hogy még nem döntötte el, ténylegesen indul-e a megmérettetésen. A polgári foglalkozását tekintve mérnök, igazságügyi szakértő Horváth a BZSH Lágymányosi körzetének elnöke. Tavaly ő kapott megbízást, hogy koordinálja a Mazsihisz/BZSH gazdálkodásának átvilágítását.

A Szombat a pályázatáról, az átvilágításról, a BZSH és a Mazsihisz intézményeiről, állapotáról kérdezte.

– Korábban úgy hírlett, meghívásos pályázati rendszerben választják ki az új ügyvezető igazgatót.

– A pályázat nyílt, de bizonyos feltételeknek természetesen meg kell felelnie minden pályázónak. Ilyenek az Alapszabályokból eredő feltételek, például a hitközségi tagság. Ezeken túl természetesen voltak olyan feltételek, amelyek bármely más felsővezetői pozícióhoz szükségesek lennének, mint például az egyetemi végzettség vagy a büntetlen előélet. Ezekkel a feltételekkel küldték ki a hirdetést a budapesti körzetek és a vidéki hitközségek elnökeinek, illetve rabbijainak, akik javaslatot tehettek.

–  Feltétel még a BZSH esetében kétéves BZSH-tagság, valamint a zsidó házastárs, a Mazsihisz esetében pedig közgyűlés küldöttjének kell lenni.

– Ezek is a két szervezet alapszabályában rögzített feltételek.

– Az elmúlt negyedszázadban alapvető gond volt, hogy az adminisztratív apparátust irányító ügyvezető igazgatót választották, ami gyakorlatilag elmozdíthatatlanná tette őt. Hogy lehet ezen változtatni?

– Ez valóban így van, de ehhez az alapszabályt kell megváltoztatni, ami a közgyűlés feladata, nem az ügyvezető igazgatóé.

– Az sem áttekinthető, hogy melyik intézmény tartozik a Mazsihisz és melyik a BZSH irányítása alá.

– Teljesen esetleges, hogy mely önálló intézménynek a fenntartója a MAZSIHISZ vagy a BZSH. Ráadásul a MAZSIHISZ intézmények általában a BZSH tulajdonában működő ingatlanokat használják. A jövőben ezeket a kérdéseket is meg kell oldani.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Az MSZP Budapest támogatja Molnár Gyula polgármesteri indulását Budapest XI. kerületében. Molnár Gyula két cikluson át vezette sikeresen Újbudát; a kerület akkori látványos fejlődése bizonyítja, hogy az MSZP jelöltjének győzelmével a kerület ismét sikeres és vonzó városrésze lesz Budapestnek - olvasható a párt közleményében.