Az európai parlamenti voksolásokon választásról választásra csökken a részvételi hajlandóság, amely legutóbb, 2009-ben 43 százalékos volt. Különösen Közép-Európában nem érzik igazán magukénak az EP-t. 2004-ben például Szlovákiában 17, öt éve pedig 19 százalék volt a részvételi arány.
Lengyelország is hasonló arányokat mondhatott magáénak a 2004-es 20,87 és a 2009-es 24,53 százalékkal. Csehország ennél többeket érdekelt az, kiket is küldhetnek az EP-be, hiszen mindkét alkalommal néhány tized százalékkal több mint 28 százalék körüli volt a részvétel. A visegrádi országok közül Magyarország volt a csúcstartó mind 2004-ben (38,50), mind 2009-ben (36,31).
Az EP számára azért nem mindegy, mekkora számban járulnak az urnákhoz az uniós polgárok, mert ez a parlament legitimációját is befolyásolhatja. A részvételi arány csökkenését az Európai Bizottsággal kapcsolatos elégedetlenség, valamint a növekvő euroszkepticizmus magyarázza.
A Lisszaboni Szerződés 2009-es életbe lépése nyomán az EP a politikai témakörök körülbelül kilencven százalékában azonos jogkörökkel rendelkezik, mint az állam- és kormányfőket képviselő Miniszterek Tanácsa. Mégis, ma is sokan úgy érzik, hogy az EP amolyan "béna kacsa", amelyet rendre megkerülik az EU vezetői a fontos döntéseknél.
Ez részben igaz is. A válság kitörését követően ugyanis az EP-t kihagyták a problémamegoldásból. Ebben az Európai Tanács mellett az uniós, illetve euróövezeti pénzügyminiszterekre hárult a legnagyobb feladat.
Az Európai Parlament jogkörei azokban a kérdésekben a legcsekélyebbek, amelyeknél a tagállamok ragaszkodtak saját befolyásuk megőrzéséhez. Ilyen például az adózást érintő témakör: az Európai Parlament ennek kapcsán csak véleményt nyilváníthat.
Csekély a beleszólása az európai külpolitikát érintő kérdésekbe is. A mezőgazdasági-, menekültügyi, a kutatási-, vagy környezetvédelmi témakörökben viszont a parlament egyenrangú a Miniszterek Tanácsával. Ha az EP nemet mond egy tervezetre, az lekerül az asztalról. Hasonlóan kiterjedtek az Európai Parlament jogkörei a költségvetés kapcsán is.
Az EP-nek és a Miniszterek Tanácsának megállapodásra kell jutnia az adott törvénytervezet szövegéről. A jogszabályt legrosszabb esetben három szavazási procedúra után fogadhatják el.
Ha fel akarják gyorsítani a döntéshozatalt, egyeztetési fordulókat iktatnak be az Európai Bizottság, a Miniszterek Tanácsa, valamint az EP képviselőinek részvételével: ilyenkor zárt ajtók mögött döntenek az adott törvényről. Ez hasznos ugyan, de az a vád érheti az EU-t, hogy törvénykezése nem kellőképpen átlátható.
Az Európai Parlament elsősorban a költségvetés kapcsán alkalmazta kiterjesztett jogköreit. Jelentősen módosította például a Bizottságnak a büdzsével, valamint a bankunióval kapcsolatos előterjesztéseit. Egyes nemzetközi egyezmények ratifikálásánál is hallatta a hangját. 2010 februárjában a képviselők leszavazták az amerikai hatóságoknak a banki adatok továbbítását lehetővé tevő SWIFT-megállapodást.
Ennek lényege az lett volna, hogy - a terrorizmus elleni harc jegyében - az úgynevezett SWIFT-rendszeren keresztül európai polgárok banki adatait adták volna át az Egyesült Államok hatóságainak. Szintén vétójoggal rendelkezik az EP az
EU és az Egyesült Államok között szabadkereskedelmi egyezmény, a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP), valamint a Svájccal megkötött bilaterális szerződések kapcsán is.
Az EP hatékonyan ellenőrizheti az Európai Bizottság munkáját. Bár az EP egyben szavaz a teljes bizottságról, az egyes biztosjelöltek kemény szűrökön mennek át. Az unió parlamentje kétharmados többséggel érheti el az egyes biztosok visszahívását.
Komoly viták alakulhatnak ki arról, ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke. Az EP frakció megállapodtak arról, hogy listavezetőjük irányíthatja majd a testület munkáját. Az európai szocialisták által jelölt Martin Schulz, valamint az Európai Néppárt részéről Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök több televíziós vitát is folytatott egymással arról, hogyan képzelik el az EU jövőjét.
Mivel azonban az Európai Tanács is beleszólhat abba, ki legyen a következi bizottsági elnök, elképzelhető, hogy végül egyikük sem ülhet az elnöki székbe. Ez a veszély különösen akkor állna fenn, ha a szocialisták szereznének többséget.
Hírek szerint ugyanis Angela Merkel kancellár nagyon nem látná szívesen honfitársát, Schulzot az EB elnöki székében. De Juncker sem érezhetné páholyban magát abban az esetben sem, ha az Európai Néppárt szerezné meg a legtöbb mandátumot. Intő jel lehetett számára Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács elnökének múlt hétvégi kijelentése.
Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett testület jogi értelemben nem feltétlenül az európai pártok által megnevezett csúcsjelöltek közül köteles kiválasztani, kit jelöl majd. Ugyanakkor hozzátette, a kiválasztott személynek nagy többséget kell majd élveznie az Európai Tanácsban, és többséget az Európai Parlamentben.
Az EP frakciói azért tartanak attól az eshetőségtől, hogy végül nem a listavezetőknek szavaz bizalmat a Tanács, mert úgy vélik, ha keresztülhúznák számításaikat, azzal tovább csökkenne az embereknek nemcsak az EP-be, a teljes Európai Unióba vetett bizalma is.