egér;vízilabda;Szolnok;Kovács István;Madaras Norbert;Dabrowski Norbert;

- Trónon maradt az Eger

Megvédte címét, s 2011 és 2013 után harmadszor is aranyérmes lett a férfi vízilabda ob I-ben az Eger csapata. Pedig a hétfő esti meccs szünetéig úgy tűnt, az idei "divatnak" megfelelően ezúttal is a vendégcsapat nyer. A találkozó elején a szolnokiak uralták a játékot, több góllal elhúztak (8-5), és jobban is játszottak a címvédő egrieknél.

Aztán történt valami, mert a nagyszünetet követően mintha kicserélték volna a csapatokat: a házigazdák átvették a vezetést, majd a kapusuk, Bisztritsányi pazar teljesítményének köszönhetően simán győztek (14-11). Maradt a 2013-as leosztás: Eger a bajnok, a Szolnok az ezüstérmes.

Ime az Eb-keret

Tegnap kijelölte 18 fős keretét Benedek Tibor szövetségi kapitány a budapesti Eb-re: a megnevezettek között van a nemrégiben szívinfarktus gyanújával kórházban kezelt Szívós Márton is.
"Ha a még hátralévő vizsgálatai rendben lesznek, akkor teljes értékű sportolóként számolok vele" - indokolta behívását Benedek. A kapitány elárulta, az edzésprogram teljesen kész van, de rengeteg dolog alakítja majd még a nyár folyamán.
A keret:
Kapusok: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor. Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Szívós Márton, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton.


Noha sok dologban nem értett egyet a lefújást követően a két szakvezető, abban nem volt vita, hogy a játékvezetés hagyott némi kívánnivalót maga után.

"Nem erre a forgatókönyvre készültünk, viszont ha már így alakult - azaz sok kiállítást fújtak a játékvezetők -, igyekeztünk alkalmazkodni hozzá. Az döntött, hogy higgadtabbak tudtunk maradni, a hátrányos védekezésünkön pedig sikeresen változtattunk a második félidőre" - közölte a waterpolo.hu-nak a boldog Dabrowski Norbert egri mester.

A szolnokiak trénere, Kovács István kijelentette: elvették tőlük ezt a

mérkőzést. "Nem akarom felmenteni a játékosaimat. Ezek a fiúk küzdöttek, amennyire bírtak, ilyen összeállításban is. Gratulálok az Egernek, de azt kívánom, egyszer vezessenek nekik így egy meccset.

Habár jó a viszony a két csapat között, felháborítónak tartom, hogy időkérésnél odajön egy emberük hallgatózni, és ezt a bírók hagyják. Ez sport, ahol a fair play a legfontosabb. Mind a két csapat küzdött, szerintem nem volt erre szüksége az Egernek" - ömlött a szó Kovácsból.

A szezon alighogy véget ért, máris elkezdődött a következőre való felkészülés. Máris biztosak lehetünk abban, elképesztő csaták várhatóak, főleg mert a bajnok Eger mellett az immár kétszeres ezüstérmes Szolnok és a fővárosi OSC is álomcsapatot épít.

A szolnokiak több sztárjátékost magukhoz igazoltak - Nagy Viktort, Tóth Mártont, Mezei Tamást - s ajánlatot tettek a Varga-testvéreknek és Madaras Norbertnek, míg a hetvenes évek legendás csapata, az OSC szerződtette Vincze Balázst a kispadra, akit Juhász Zsolt és Decker Ádám már követett is a szegediektől, és további igazolások várhatóak.

Úgy tűnik, a következő idényben is érdemes lesz hazai bajnokikra járni…

Borzalmas veszteség érte világ futballját a hétvégén zárult szezonnal! Három ikonikus játékos, Ryan Giggs, Carles Puyol és Javier Zanetti befejezi aktív pályafutását. A katalánok csapatkapitányát lapunk már elbúcsúztatta, ezúttal a Mancheser United walesi és az Internazionale argentin klasszisától köszönünk el fájó szívvel.