késelés;Fegyvernek;

- Kardokkal támadtak egymásnak

Két férfi szenvedett súlyosabb szúrt sérülést egy verekedéssé fajuló vitában hétfő délután Fegyverneken. A verekedőket a rendőrök választották szét, és több szúró és vágó eszközt is lefoglaltak - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint Fegyvernek egyik utcájában több helyi lakos verekedett össze, kövekkel, téglákkal dobálták egymást, valamint kardokkal és egyéb szúró, illetve vágó eszközökkel támadtak ellenfeleikre. A dulakodókat a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság rendőrei és a Készenléti Rendőrség munkatársai választották szét. A verekedésben négyen sérültek meg, őket kórházba vitték.

A rendőrök a verekedésben részt vevőket előállították. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt négy fegyverneki lakost gyanúsítottként hallgattak ki, ötödik társukat még keresik. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben testi sértés minősített esete miatt is eljárást indított, ebben a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fegyverneki lakost, aki a súlyosabb szúrt sérüléseket okozta. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.

Egy nő beesett a budavári sikló pályájára kedd kora délután, a sérültet a helyszínen látják el a mentők - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-vel.