MSZP;külképviseleti szavazás;EP-választás;

- MSZP-sek felügyelik a számlálást

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választásán a külképviseleti szavazatokat a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlálja meg, a szavazatok számlálását az MSZP három megfigyelője ellenőrzi.

A választási eljárásról szóló, tavaly elfogadott törvény értelmében az EP-választáson listát állító jelölőszervezetek jogosultak a Nemzeti Választási Iroda mellé legfeljebb öt megfigyelőt megbízni a szavazási iratok ellenőrzésére és a szavazatszámlálás törvényességének ellenőrzésére. A törvényes határidőig - múlt hét csütörtök 16 óráig - csak az MSZP jelentkezett.

Az EP-választáson a voksolás napján nem Magyarországon tartózkodó választók az ország külképviseletein szavazhatnak, a szavazatokat azonban nem számlálják össze a külképviseleteken, hanem Magyarországra szállítják, legkésőbb a szavazás utáni negyedik nap éjfélig.

Miután valamennyi urna beérkezett, az NVI-ben felbontják azokat (a tervek szerint már csütörtökön), és először a gyors eredménymegállapítás érdekében a szavazatokat beszkennelik, majd kézzel is átszámlálják.

Miközben a 2008-as válság következtében bajba jutott európai államok minden erejükkel igyekeznek helyreállítani a beléjük vetett bizalmat, rendkívül kemény megszorító intézkedésekre kényszerülnek. A Tőzsdefórum.hu Portugália és Írország példáján mutatja be, mi van a válság után.