pápa;gépkocsi;kocsi;golyóálló;

- Elutasítja a golyóálló kocsit a pápa

Alighanem nehéz feladat elé állítja Ferenc pápa azokat az izraeli belbiztonságiakat, akik testi épségéért felelnek majd jövő heti szentföldi látogatása alkalmával. A pápa ugyanis azt közölte, nem akar golyóálló járművet Izraelben, teljesen hétköznapi kocsival kíván közlekedni. A Vatikán közlése szerint a pápát Adam Skorka Buenos Aires-i rabbi és egy iszlám vezető, Omar Abboud, a Buenos Aires-i Egyházi Párbeszéd Intézetének igazgatója is elkíséri közel-keleti útjára, ezzel is kiemelve a vizit ökumenikus jellegét. Mindkét vallási elöljáró a pápa személyes jó barátja.

Ami Ferenc pápa programját illeti, 24-én érkezik meg Jordániába, ahol a királyi pár fogadja. Felkeresi Jézus megkeresztelkedésének helyét Betániában, a Jordán folyó túlsó partján. Május 25-én a Palesztin Hatóság területén fekvő Betlehembe érkezik. A Jászol téren mutat be szentmisét, s ellátogat a Születés barlangjába is. Ezt követően Tel-Avivba, majd Jeruzsálembe érkezik, s a Szent Sír-bazilikában találkozik I. Bartolomeosz ökumenikus pátriárkával. Egykor itt ölelte át egymást a béke és ökumenizmus jegyében VI. Pál és Athenagorasz. Május 26. szintén fontos nap lesz, hiszen a pápa ellátogat a Jad Vasem emlékhelyre, s találkozik Izrael két főrabbijával. Természetesen az útnak nemcsak vallási, politikai jellege is lesz. Pápák eddig három ízben látogattak el a Szentföldre: ötven éve VI. Pál, 2000-ben II. János Pál, 2009-ben pedig XVI. Benedek járt itt.

Az izraeli Hárec azt írja, a belbiztonságiak attól tartanak, hogy szélsőséges zsidók keresztények ellen hajtanak végre támadásokat a vizit alatt, hogy magukra irányítsák a figyelmet a pápa látogatása során.

Törökországban feketére festett arccal vállalnak szolidaritást a bányászokkal. Ankarában és Isztambulban egyre több vájárnak álcázott ember tűnik fel. A koromfekete s arc és piszkos póló az ellenzékiség egyfajta jelképévé is vált, hiszen mind többen vélik úgy, a kormányzatot is felelősség terheli a somai bányában történt súlyos, több száz vájár halálát okozó tragédiáért.