Törökország;

- Festett arccal a vájárokért

Törökországban feketére festett arccal vállalnak szolidaritást a bányászokkal. Ankarában és Isztambulban egyre több vájárnak álcázott ember tűnik fel. A koromfekete s arc és piszkos póló az ellenzékiség egyfajta jelképévé is vált, hiszen mind többen vélik úgy, a kormányzatot is felelősség terheli a somai bányában történt súlyos, több száz vájár halálát okozó tragédiáért. 

A tragédia politikai vonzatai egyre nyilvánvalóbbak. Az ankarai ügyészség azt közölte, ugyan nyomozást indítottak a bányaszerencsétlenség kivizsgálásáért, de megakadályozták őket abban, hogy fellépjenek a feltételezett tettesek ellen. "Egy ilyen jelentős katasztrófánál az ügyészségnek azonnal vizsgálati fogságba kell helyeznie a tulajdonosokat és a cég menedzsereit" - mondta az ügyészség egyik vezetője, Erol Aras. Ám ezúttal semmi sem történt. "Ez jogi nonszensz" - közölte. Hírek szerint a bánya tulajdonosa igen közel áll az AKP kormánypárthoz. 

Abdullah Gül elnök a tragédia okainak kivizsgálását ígérte. Mint mondta, a vizsgálat csütörtökön meg is kezdődött. Együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Reményét fejezte ki, hogy hamar fény derül arra, mi okozta a tragédiát. 

Ankara egyébként visszautasította a külföldi országok által felajánlott segítséget. Több állam, köztük Izrael, Görögország (két Törökországgal nem éppen baráti viszonyt ápoló ország), Franciaország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Irán, valamint az Európai Unió is segítséget ajánlott.

Igazi történelmi ritkaságok kerülnek kalapács alá pénteken a fővárosban. Egy antikvárium Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának, később főtitkárának két levelét árverezi el - írja a Blikk.