Sok más érdekesség is elhangzott a "Történet - felolvasó maraton" című esten a Centrál Színház színpadán délután 6 és éjfél után 1 óra között. Nem kevesebb, mint 55 visszaemlékezést válogatott be Sándor Erzsi a Holokauszt és a családom estre.
A színpadon kiváló színészek, vagy maguk az írások szerzői - többnyire az áldozatok leszármazottai - adták elő 5-10 percben ezeket az emléksorokat. S ha lehet 55 ennyire különböző emlékezésből általános következtetést levonni, az éppen az, amit a gyerekek karácsonyesti meghívása jelent.
Sok elhangzott szövegből az derült ki, hogy jóval több, önzetlen, gyakorta az életüket is kockáztató segítője akadt - főleg a Fővárosban - az üldözötteknek, mint azt a túlélők is feltételezték. (Jóval több, mint akiknek a nevét a Jad Vasem őrzi.)
Barátok, gyakorta távoli ismerősök, vagy éppen ismeretlenek fogadtak be, bújtattak személyeket, családokat, gyerekeket.
Nem igaz hát, hogy a magyar társadalom közömbös lett volna, ezért hiszem, hogy nem is a társadalom nevében kellene "bocsánatot kérni", (ami ennyire sok ember halála esetén elfogadhatatlan formula), hanem a politikai elittel - élén az első számú háborús főbűnössel, Horthyval - kellene jobban szembesíteni az országot.
Az esten természetesen másfajta érdekességek is előkerültek. Például egy Csillag családnevű, kiváló előmenetelű zsidó csendőrről, aki aztán 71 évesen a gázkamrában fejezte be az életét. Mint a dunaalmási református pap is.
A szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik és egyéb rokonok sorsa nem mindig volt nyomon követhető sok szövegben, az egész este azonban talán, minden hivatalos támogatás nélkül, a legméltóbb megemlékezése volt a Holokauszt 70. évfordulójának.
