Szokatlanul egyértelmű leírását adta Hunyady a kormányerő politikájának, amely számol a társadalom apátiájával. Csoportérdekeit kezdetektől fogva nemzetinek címkézi és az ennek nevében indított gazdasági, politikai hatalom összpontosításban „addig megy előre, ameddig csak tud. És bizony igen messzire jutott.”
Ormos Mária történész a megszállási emlékműről azt mondta, a „Szimbólum ugyan kifejezheti a rablók dúló sokaságát, de a Wehrmacht magyarországi megjelenését nem” – vélte Ormos. Az 1944. március 19-én bevonuló a német erők – amelyek kétségtelenül megszállást valósítottak meg Magyarországon – ugyanis nem a császári sas, hanem a horogkereszt jegyében jelentek meg. Ráadásul a sas a mai Németország címerállata is, így érthető a mai német vezetés tiltakozása.
Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész az Index beszámolója szerint ironikus hangvételű előadásban beszélt arról, hogy az emlékművekkel a hatalom minden történelmi időszakban politikai közmegegyezést pecsétel meg. A mai magyar kormány ebben kivétel: „nálunk ezt titkolózás övezi, mert a hatalom ezeket meglepetésnek, afféle Mikulás- vagy karácsonyi ajándéknak szánja.” Marosi szerint „a nem akadémiailag fegyelmezett józan ész” már elmondta a szoborról a véleményét spontán köztéri akciókkal és a sajtóban megjelent cikkekkel. „Ehhez nincs mit hozzátenni, hacsak nem a kritika ünnepélyes kihirdetését, hogy tudniillik a szervezetnek a művészethez semmi köze.”
