Az időjárás azonban eddig közbeszólt: egyre csak esett, csak esett. Olyankor megközelíteni sem lehet a lelőhelyeket a sártól, nem is szólva a töméntelen hangyáról és szúnyogról. Éppen ezért aggódva figyeltük hét közben az eget, még szombaton reggel is. Szerencsére az amúgy nem túl kedvelt szél elűzte a felhőket, nagyjából felszárította a talajt, így már semmi akadálya nem volt, hogy nekivágjunk a csalánmezőknek.
Első számú lelőhelyünk az Óbudai-sziget, a hídtól balra fekvő területek, a töltés alatti rét. A szürethez mindketten hosszú nadrágot öltünk, már csak az esetleges kullancsok miatt is, magukat a csalántöveket azonban puszta kézzel, egy-egy nagy olló segítségével közelítjük meg. A sokak számára félelmetesnek tűnő csaláncsípés ugyanis rendkívül jótékony hatású a vérkeringésre, még órákkal a szedés után kellemes bizsergést érzünk. Időnként derékig gázolunk a haragos zöld tövek között, miközben szívjuk magunkba a májusi zöld illatokat és elmerülünk a napfényt köszöntő madarak énekében. Ezen a délutánon például egy rigónak kontrázott egy számunkra ismeretlen erdei dalnok…E tájon hihetetlenül burjánzik minden, a csalán mellett már embernyi magasságú a lósóska, lila virágával pompázik a fekete nadálytó, beleakad ruhánkba a ragadós galaj és lustán terül szét a földön a széles levelű útifű is, megannyi hasznos gyógynövény. Az olló nemcsak a szedést könnyíti meg, hanem általa kevésbé sértjük meg a növényt, és az egészen friss hajtásokat hagyjuk kihajtani.
Amikor már nagy szatyraink megtelnek a hegyes, szúrós csalánlevelekkel, még végigsétálunk a szigeten, hogy felmérjük a bodza-frontot. Egy zacskónyit abból is szedünk, de még vissza kell térnünk, mert a többség még nem virágzott ki teljesen, de ezt a szüretünket hagyományosan két szakaszban szoktuk elvégezni.
Hazatérünk, első dolgunk a hatalmas csalánhalmot szétteríteni az erkélyen, ha netalántán magunkkal hoztunk néhány erdőlakót, szabadon távozhasson. A következő stádiumban szétterítjük a leveleket nagy vászonterítőkön a szobában, és megszárítjuk őket, de közben azért néhányszor néhány levelet elcsenünk, egy-egy friss csalánteához. Isteni illat lengi be olyankor a lakást! Amikor már a levelek eltörhetően megszáradnak, jöhet az utolsó stádium: a lemorzsolás, a befőttes üvegekbe töltés, és felcímkézés: Csalán, Óbudai-sziget, 2014. május 10.
Remélhetően előbb-utóbb megjön a tartós jó idő, és akkor csodás üdítőital lesz a maga nyers ízével a csalántea. Lehűtve önmagában, vagy egy kis mentával, esetleg citromfűvel pompás szomjoltó. És nagyon egészséges! Hogy mi mindenre jó, megtudhatjuk Benke Rita természetgyógyásztól:
„A csalán (urtica dioica) hatóanyagai többek között az ásványi sók, a flavonoidok, az aminók, az acetil-kolin (a csalánszőr mérge), a vas és a klorofil. Vízhajtó, vértisztító, vérképzés- és emésztésserkentő, élénkíti az anyagcserét, ezért több reuma, köszvény, epe- és májpanaszok teakeverékében szerepel. Vérszegénység esetén, tavaszi erősítő és méregtelenítő kúráknál elengedhetetlen. Leveseknek, főzelékeknek lehet zöldfűszere, de salátaként és ivóléként is fogyasztható” – mondja a természetgyógyászunk, aki egyúttal megoszt egy saját receptjét is a Népszava olvasóival:
Tavaszi spárga leves zsenge csalánnal
Hozzávalók:
50-60 dkg spárga, 2 db sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 3 evőkanál aprított zsenge csalán, olaj, só, 1 mokkáskanál cukor, kurkuma.
A spárgákat megtisztítjuk a külső kemény héjától, 1-2 centis darabokra vágjuk, annyi vízzel, amennyi ellepi, feltesszük főni. Ízlés szerint megsózzuk és egy mokkáskanál cukrot is adunk hozzá. Amikor puha, a leszűrt levét félre tesszük, és a spárgát merülő turmixszal krémesítjük. Míg fő, a zsenge sárgarépát, fehérrépát megtisztítjuk, karikára vágjuk és olajon roppanósra pároljuk. Lehintjük a liszttel, pirítjuk és a félretett főzővízzel vagy csak egy részével felengedjük. Belekeverjük a spárgakrémet, kurkumát, csalánt, és már csak egybeforraljuk, nem főzzük.
Régi népi mondás, hogy „csalánba nem csap a ménkő”. Bizton állíthatjuk, hogy aki a csalánt beilleszti étrendje, abba sem!
