Litvánia;

Dalia Grybauskaite FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Hét jelölt indul a litván elnöki posztért

Elnökválasztást tartanak ma Litvániában. Az eddigi államfő, a balti állam volt EU-biztosa bízik az újraválasztásában. Az 58 éves Dalia Grybauskaite posztjára ugyan hat másik jelölt is pályázik, de egyiküknek sem adnak komoly esélyt.

Grybauskaite 40 százalékkal áll az élen, két legesélyesebb kihívója, a szociáldemokrata Zigmantas Balcytis EP-képviselő és a munkáspárti honatya, Arturas Paulauskas 10-10 százalékra számíthat.

Az utolsó felmérések szerint ugyanakkor nem kizárható, hogy második fordulót kell tartani, ha a hivatalban lévő elnök nem szerzi meg az 50 százalék plusz egy szavazatot. Litvániában a köztársasági elnököt közvetlenül választják, mintegy két és félmillió szavazásra jogosult járulhat ma az urnákhoz.

Litvániában egyszer már rácáfoltak a választók az előrejelzésekre. A felmérések 2003-ban az akkori elnök, Valdas Adamkus győzelmét jósolták, de végül a populista jelölt, Rolandas Paksas futott be a második fordulóban.

Adamkus a mostani kampányról a Deutsche Wellének azt mondta: „Soha nem láttam ehhez hasonlót, gyakorlatilag nem is volt kampány, még a tévéviták is komolytalanok voltak, a jelöltek egymás után bemutatták a programjukat, vitáról azonban szó sem esett”.

A litván pártok, írják az elemzők, nem tudtak igazán átütő személyiségeket felmutatni, Grybauskaite ugyanakkor nemzetközileg is ismert politikusként helyzeti előnnyel indul. Ha második fordulóra lesz szükség, azt a május 25-i EP-választással összevonva tartják meg.

A kelet-ukrajnai Donyeckben és Luhanszkban megkezdődött a népszavazás. Az oroszbarát szakadárok nem vették figyelembe Vlagyimir Putyin orosz elnök felhívását a voksolás elhalasztására. Egyedül Harkiv régióban jelentették be, hogy nem tartják meg a referendumot, mivel nem tudtak megegyezni arról, mit írjanak a szavazócédulára.