Állok a felcsúti Puskás Ferenc utcában, előttem a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és a Pancho Aréna. A "Puskás Akadémia-körútra" jöttem. Nagyot szívok a fékezetten szabad magyar levegőből, hiszen páratlan élmény vár rám: az egész szentélykomplexumot megmutatják nekem, rongyos ezer forintért. Más azért ez, mint amikor a TEK orra előtt belógtam az avatásra.
Elmesélek olvasóinknak mindent, szépen sorban, mert bár közepesen érdekes, de tanulságos volt az itt töltött két óra. Nem csapongok, végigvezetem önöket is, annak rendje-módja szerint. A látogatót végtelenül rokonszenves, segítőkész hölgyek fogadják, és minthogy nyilván messziről jöttünk, diszkréten az illemhely irányát is megmutatják. Pisilésről nem szokás riportokban megemlékezni, de most mégis. A csilivill, infravezérlésű piszoár, a csúcsminőségű szaniterek már az első pillanatban tiszteletet ébresztenek a luxustól távoli idegenben. És bár már a mi falunk sörözőjének klotyóján is mozgásérzékelő vezérli a világítást, ide csak egy kétnyelvű kileukoplasztozott - viszont olcsó - A/4-es papír jutott, miszerint kéretik a villanyt leoltani.
Míg várakozunk vezetőnkre, különös - úgy látszik, itt a lényeg A/4-es papírokon fedezhető fel - feliratot olvashatunk. Az akadémia felőli ajtón egyfelől az áll, hogy "csak labdarúgóink, és dolgozóink használhatják", másfelől pedig ez: "az ajtó kilinccsel működik, kérjük, használják". Hát, ez azért sokat elárul a birtokon belüliek, hogy úgy mondjam, esetleges neveltetési deficitjéről. A látogatók felőli ajtón ilyen ragasz, megjegyzem, nincsen.
A körútra kész csapat finoman szólva is karcsú, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen ez még csak a második "Puskás Akadémia-körút". Az inkongnitóját őrző újságírón kívül két magányos úr és egy nagypapa - három unokával - várakozik a bebocsájtásra. Meg egy négytagú német tévéstáb. Idézek a Látogatói Szabályzatból - mert ilyen is van - : "a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Pancho Aréna területén készíthetőek fotók, azonban ezek kereskedelmi célú értékesítése vagy üzleti célú felhasználása kizárólag a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia írásos beleegyező engedélyével lehetséges, tilos viszont mozgóképeket készíteni!"
Hogy utóbbi miért tilos, azt senki nem tudja, de tévéseknek szabad. A belépő leszurkolásakor megkérdezik nevünket, majd három darab - kell-e mondani? - A/4-es papírra kinyomtatják a számlát. Kettőt lefűznek, a harmadik a miénk. Ne aggódjunk a sok fölös papír miatt, hiszen már a stadionba is egy bakonynyi fát építettek be. A slágfertig idegenvezető fiatalember és gyönyörű, kedves segítőnője tökéletes ellenpontja a létesítmény hivalkodó kivagyiságának.
Aki nem igazán szereti a focit - pontosabban nem alélt imádója Puskásnak -, nyugodtan kihagyhatja a túra elejét. A séta első felét ugyanis a névadó - aki még nem felcsúti születésű, de már intézik - tömérdek fotójának folyosóról folyosóra történő megtekintése jelenti. Becsülendő az idegenvezetőben, hogy tucatszor sem említette meg Orbán Viktor nevét. Pedig a kormányfő ipari mennyiségű fotón szerepel.
Azt még csak-csak beveszi a magamfajta undok újságíró gyomra, hogy pár ünnepi alkalom protokollképein látható. Értelmezhetetlen ugyanakkor például az a nagy fotó, melyen a parlamenti válogatott tagjaként 1998-ban éppen lő. Az pedig fölfoghatatlan, hogy a MÁV Előre 1980-as csoportképét - jobbszélen, hol, máshol - a 17 éves Orbánnal miért állították ki. Puskás Ferenc szobra a túra következő állomása. A három unoka az aranyláb helyett inkább a hely macskájával ismerkedik, de ez így is van rendjén.
Vonul a csoport az akadémia épületébe, a templomba oltott - urnatemetői hangulatú - társalgóba. Mi tagadás, nehéz elképzelni, hogy e falak között, ilyen enteriőrben kamaszok jól érezhetik magukat. De ez nyilván nem is szándék. Van ám itt sajtó-olvasósarok is, mely a fiatalok sokoldalú politikai tájékoztatását hivatott célozni. Ennek megfelelően a megyei lap, a Nemzeti Sport, és a Magyar Nemzet áll a tanulóifjúság rendelkezésére.
Befut egy későn jövő házaspár vidékről. Ők megúszták a fotóarchívum-sétát. Idegenvezetői alaptézis, hogy a turisták között akkor is akad hülye, ha csak egytagú a csoport. Az újak érkezésével a tétel bizonyítást nyert. Aligha van idegesítőbb az okoskodó vendégnél, akinek mindenről, és mindenkiről saját maga jut az eszébe, és ezt nem habozik meg is osztani. Ezt csak azért biggyesztettem ide, mert előre látom, hogy a jobb sorsra érdemes kalauzoknak előbb-utóbb idegbajuk lesz - ha fellendül az üzlet. Az ilyesmire mentálisan alaposan fel kellene készíteni őket. Nem beszélve arról, hogy ezt a kis csapatot is nehezebb volt összetartani, mint egy zsák bolhát. Mi lesz itt egy busznyi néppel?Újdonsült párunk férfi-szekciója azonnal szerette volna tudni, hol van Orbán háza. Látni fogjuk, mondja lakonikusan az idegenvezető, és megyünk tovább.
Megnézzük az egyik sportolói hálószobát, ami pontosan olyan, mint egy sportolói hálószoba, csak éppen rend van benne. (Gondolom, nem spontán tévedünk oda.) Láthatjuk az ebédlőt, ahol esznek. A napi menü: daragaluska leves, töltött káposzta, gyümölcs, 50 g kenyér. Feltűnik, hogy sehol egy faliújság, vagy bármi olyasmi, ami arról tanúskodna, hogy itt tömérdek kamasz tanul, él, sportol. Akik szertelenek, viccesek, brahisok, életvidámak. Sehol egy jel a fiatalságról. Az egész akadémia-rengeteg valami egészen különös benyomást kelt.
Egy drága magánszanatórium előkelősködő modorosságát, egy kolostor liberalizmusát, és egy kaszárnya meghittségét árasztja. Talán a csend a leganakronisztikusabb benne. Eddig négy évfolyam végzett az akadémián, tablóik mértani középpontjában az Alapító fényképe áll, és ez bizonyára így van jól. Ez nem az ő kultusza, csak az illő tisztelet. Tetszik, hogy nem csupán Orbán Viktornak van itt névre szóló parkolója, de például egy általam ismeretlen úrnak, bizonyos Penny Marketnek is. Nyilván híres focista lehet, netán sportvezető?
De nem untatom tovább a kedves olvasót, hiszen végre, valahára eljutunk az Arénába. Ennek az egyik fele szinte irodaház, de persze Puskás múzeum is egyben, ha az eddigi nem volt nekünk elég. Itt azután megtekinthetjük Puskás mezeit, trófeáit, díjait, miegymásait, és szinte csodálkozunk, hogy épp csak gyermekkori koponyája nincs kiállítva. (Mondjuk az kicsit fura, hogy az érmek termének kinevezett hodályban mit keres a Katolikus Budapest című kétkötetes mű zsugorfóliázva.)
Az Alapító páholyát, amit pedig annyira várunk, nem mutatják meg nekünk, pedig a szabályzat szerint "tilos a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Pancho Aréna berendezéseit, tartozékait és kiállított tárgyait rongálni!" és istenbizony nem is rongáltuk volna meg, pláne nem a tartozékait, ha csak párás pillantásunktól be nem dohosodott volna. Ehelyett a sajtószobát nézhetjük meg, ami igen izgalmas: sok üres asztal székekkel.
Az asztalok többségéhez nincs konnektor, itt a laptopok akkumulátoraié a terep. Van aztán még műfüves edzőterem is, ami biztosan jó valamire. Ez is az Aréna persze, de nézzük már azt a fránya alulról fűtött gyepet. Jelentem: zöld, szépen nyírott, locsolt, de angol kollégájával ellentétben meglehetősen ifjú, és győzelem sem igazán tapad hozzá. Közben az izgága újonnan jött arról okoskodik, hogy a mai focisták nem tudnak cselezni, mind csak szabadulni akar a labdától, és - bármily ellenszenves - ebben igazat kell adnunk neki.
A Puskás Akadémia egyébként nagyvonalú. Mire kitikkadva végre eljutunk a büfébe, megtudjuk, hogy jegyünk 10 százalék kedvezményre jogosít ott is, meg az ajándékboltban is. Egy kis üveg ásványvizet vennék. Hát az nincsen, de szívesen kimérnek nekem fél litert… Erre nem tudok mit mondani, de utóbb megkérdem: bárki bejöhet ide? Nem, hangzik a válasz, csak akinek jegye van. Akkor viszont mit jelent, hogy csak az kap kedvezményt, akinek jegye van? Látom, nem is értik a kérdést. Ügyes, gondolom, pedig mondhatnám azt is, hogy ez a fogyasztók nettó megtévesztése. Pláne, hogy az én szemüvegemen keresztül egyetlen árcédula sem látszott. Nem veszek Puskás-mezt, -bögrét, -bort(?!), de - hűtőmágnest sem.
Két óra múltán az Aréna alvégén jutunk ki a Puskás Ferenc utcára. Pont Orbánék házánál. Izgága sétatársunk a bejárathoz siet, két kézzel markolja a kapulécet, révülten bedugja a fejét a kertbe. Fotóm is van róla, de a jó ízlés nevében nem mutatom meg. Ez a nap kétségkívül az övé, bár kissé csalódott, mert nem láthatta az Alapítót.
Állok a felcsúti Puskás Ferenc utcában, előttem a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és a Pancho Aréna. Két órával, és egy ezressel lettem szegényebb. Viszont megbizonyosodtam, nem irigylem azokat, akik a kerítés mögött, a rezervátumban élnek.
PS: A vécében leoltottam a villanyt, miattam kár ne érje az akadémiát.
Mozgóképet készíteni tilos az aréna és az akadémia területén, de tévéseknek szabad FORRÁS: FACEBOOK