A kétkedés bizonyos Claudia Fritz-től indult ki, aki már két esztendeje hirdette, hogy a hiedelem, a "stradik" fölénye nem egyéb sznobizmusnál, azóta a megrögzöttség idejét múlta.
Akkor, 2012.-ben, kihasználva az Indianapolisban tartott nemzetközi versenyt, Claudia Fritz egy ottani szállodaszobában összegyűjtött huszonegy művészt, és meghallgattatott velük hat hangszert, három régi olasz kincset és három ma gyártottat. A szavazók többségének már akkor a modernek tetszettek jobban.
Ezen fölbuzdulva, Claudia Fritz most megismételte a kísérletet. Ezúttal csak hat virtuózt kért föl az ítélkezésre, és tizenkét mintát hallgattatott meg velük: hat Stradivarit, és hat modernet. Először csak próbateremben játszottak rajtuk, majd hangverseny teremben.
A részrehajlás elkerülésére a bírálóknak sötétített szemüveget kellett viselniük, eredeti formájukban nem láthatták a hegedűket. Tíz művész közül hat habozás nélkül mai hegedűre szavazott, az olasz mesterhegedűkre csak négy.
Meglepetés? Nem. Az egyik veterán francia művész azzal magyarázta az eredményt, hogy a cremonai példányok korunkban olyan drágák, ma már nem érik meg az árukat, a hangverseny élvezet nem annyira különb. És a modern technika ebben is legyőzte a hagyományt.
A Sotheby's árverési csarnok úgy döntött viszont, hogy aukcióján csak dobra ver egy legendás hangszert, 23 millió dollár kikiáltási áron. Igaz, a liciten a tőkepénzesek, a gyűjtő különcök mondják ki ítéletüket, és nem a művészek, nem is a kényes fülű közönség, a rajongók. Így nem biztos, hogy a furcsa kísérlet eredménye ott igazolható.
