- Látszólag háborús pánik van Romániában az ukrán válság miatt. Mennyire valós e félelem a román politikában, vagy inkább csak érdek, az amerikai-román kapcsolatok, a stratégiai partnerség megerősítését szolgálja?
- Nincs Romániában háborús pánik, inkább belső politikai harc eszköze lett az ukrajnai helyzet, az ukrajnai polgárháború lehetősége, illetve most már valósága. De vitathatatlan, hogy Románia az EU, ugyanakkor a NATO legkeletibb európai tagállama, úgyhogy indokolt az odafigyelés. Stratégiailag, katonailag is nagyon sokat nyom a latban, ezzel magyarázható, hogy az Egyesült Államok Romániába több száz katonát és hadihajókat küldött. De nemcsak Romániába, hanem Lengyelországba, a balti államokba is. Ukrajnában a helyzet feszült, potenciálisan fennáll a polgárháború terjedésének és ellenőrizhetetlenné válásának a veszélye. Ezért vannak ezek a megelőző intézkedések. Azt hiszem, politikailag, katonailag jó döntések. Nem meglepő, hogy ezt a belpolitikai harcban kihasználják, hiszen pár hét van már csak az EP-választásokig, s bő fél év az elnökválasztásig. (Valóságos szópárbaj zajlik a kormányfő és államfő, illetve a mögöttük álló formációk között arról, hogy kell-e, lesz-e mozgósítás Romániában, szükséges-e harci készültség. Egyelőre nincs. Szerk megj.)
- Mennyire játszik szerepet mindebben az, hogy a román köztudatban él
bizonyos fokú oroszellenesség? Ha megnézzük azokat az országokat, amelyekben nagyobb a háborús készültség, azon túlmenően, hogy mind szomszédosak Oroszországgal és mind a NATO végvárai, az is nyilvánvaló, hogy ezekben az államokban kivétel nélkül valamiféle történelmi sérelem is él. A román- orosz politikai viszony milyen?
- Nem jó, két ok miatt. Elsősorban azért, mert Románia nem tudja azt elfelejteni, hogy Szovjetunió határos volt Romániával. Ukrajna oda tartozott, Moldova köztársaság is oda tartozott, indokolt történelmileg a gyanakvás, a fenntartás. Másrészt nem volt a román kormányokban elég bölcsesség ahhoz, hogy jó gazdasági viszonyt építsenek ki a mai Oroszországgal. Romániának nagyon jó gazdasági kapcsolatai voltak a Szovjetunióval, nemcsak búzát, hanem bútort, ruhaneműt és ipari termékeket is exportált. A szovjet piac biztos piac volt, a román áruk nemcsak elfogadottak voltak, hanem szívesen látottak is, úgyhogy Románia hibát követett el, amikor lemondott politikai okokból az orosz piacról. Ugyanakkor az államfőnek (Traian Basescu) volt egypár olyan nyilatkozata, amire az orosz vezetőség felkapta a fejét. Pár hónapja is arról beszélt, hogy ha a moldáviaiak kérik az egyesítést, Románia megteszi a szükséges lépéseket. Persze, egy ilyen kijelentésnek nemcsak nem örültek az oroszok, hanem reagáltak is, Vlagyimir Putyin is többször kritizálta a román hozzáállást. Nem hiszem, hogy ez egy bölcs politikai lépés lett volna, ezt is inkább a belső politikai harcra használta fel az államfő. Így néz ki most a Románia és az Orosz Föderáció kapcsolata.
- Van mitől tartania Romániának?
- Romániának most az a biztonsága, hogy NATO-tag, hogy EU-tag, de azt hiszem, van amiért tartania. Ne feledjük el, hogy Ukrajna függetlenségét, területi épségét az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország garantálták abban a jogi egyezményben, amelyet 1994-ben írtak alá Budapesten. Ha most az egyik fél ezt nem tartja be, és elcsatolja Ukrajna egyik területét, kérdem én, nem lenne indokolt, normális, elvárható, hogy a másik két fél komolyabban fellépjen? Azok az országok, amelyek szomszédosak Oroszországgal persze, hogy félnek és van bennük fenntartás.
- Az amerikai katonai vezetés, de John Kerry külügyminiszter is arra kérte azokat a NATO-tagállamokat, amelyeknek a védelmi költségvetése nem éri el a 2 százalékot, hogy növeljék ilyen irányú kiadásaikat. Románia teljesíti ezt a kérést?
- Románia valahol a középmezőnyben van, költségvetésének 1,4 százalékát költi pillanatnyilag védelmi célokra. Meg fogja valamennyivel emelni, ezt már be is jelentette a miniszterelnök. Mint európai ember, úgy gondolom, hogy a NATO az a NATO, de ha már arról beszélünk, hogy valamikor létrehozzuk az Európai Egyesült Államokat, akkor nagyon fontos lenne, hogy az EU-nak meglegyen a saját hadserege, persze jó viszonyban és együttműködve a NATO-val, amelyik ilyen pillanatokban sokkal rugalmasabban tudjon reagálni arra, ami Európában történik. Sajnos a jugoszláviai háború is arra tanított, az ukrán helyzet is arra tanít, hogy szüksége lenne rá.