A méteres hó fedte norvég hegyek között, miközben a bandatagok hullanak, mint a legyek, az egyik kelet-európai megélhetési maffiózó a norvég börtönök nagyszerűségét ecseteli a másik kelet-európai megélhetési maffiózónak, lefesti a barátságos légkört, a remek konyhát, az őrök udvariasságát, a biztonságot, az ingyenes fogorvosi ellátást és a bent töltött idő nyugdíjba való beszámítását. A jelenet humora önmagáért beszél és pontosan jellemzi Hans Petter Moland rendező komédiájának szellemes fekete humorát.
Moland két éve a Titanic fesztiválon hódította meg a magyar nézőket a Hajszál híján úriember című fanyar komédiájával, s akárcsak akkor, mostani a filmjében is a robusztus alkatú, szomorú szemű, kőbe vésett arcú svéd színész, Stellan Skarsgard köré épül az egyre vadabb jelenetekben tomboló sötét komédia.
Az egyetlen gyáva hazugságból fokozatosan kibontakozó és bandák háborújává eszkalálódó bosszútörténet felett olykor a Kutyaszorítóban Tarantinójának szellemét érezzük lebegni, s ez a hideg humorba mártott gyilkos tárgyilagosság izgatóan fűszerezi Moland egyéni hangú komédiáját.
Az eltűnés sorrendjében magyar cím idétlen, még ha utal is az eseményekre, s még csak nem is sejteti, hogy milyen szórakoztató fekete komédia van mögötte.
A Gróf szerepében: Pal Sverre Valheim Hagen FORRÁS: VERTIGO MEDIA
Moland merészen használ ellentétes műfaji eszközöket és hangulatokat, amelyek jól simulnak egymáshoz, bár a kiindulásnak használt komor családi tragédiát nem sikerült teljesen összesimítania a bosszú és a bandaháborúsdi remekül eltalált, kegyetlenül jó humorú sötét komédiájával.
Skarsgard, akinek a fiát egy gyáva haver hazugsága miatt ártatlanul teszik el láb alól a Grófnak nevezett helyi drogbáró emberei, kitart fia ártatlansága mellett, s bár először végezni akar magával bánatában, inkább mégis nekilát, hogy megbosszulja fia halálát.
Van valami elképesztően szép és mesebeli abban a tájban, ahol Moland játszatja a történetét: a mindent beterítő méteres havak, a hatalmas hegyek, az állandó hóesés, és mindehhez főhősének, a Skarsgard megszemélyesítette Nilsnek a böhöm nagy hókotrója, amely járja a települések közötti utakat és pazar ívben szórja a havat.
A fehér havon azután drámaian mutat a sok vér, ami Nils jól kiszámított ütései nyomán serken ki a megtalált rosszfiúk orrán-száján. Nils bosszújában van valami behemót esetlenség, ő meg a hatalmas hókotrói együtt képviselnek szokatlan erőt ahhoz, hogy a büntetés elérje a bűnösöket.
Skarsgard komolysága és szomorú pillantása nem a szokványos akcióhősök unalomig ismert erőfölényével villog, a szótlan esetlenségében ő a fiát gyászoló apa, aki megállíthatatlan a bosszújában. A tragikus háttértől kissé leválva a filmnek mégis sikerül egészen finom hangulatokkal a szomorúság humorát is belevinni az akcióiba.
Skarsgard például kimerülten rogy a véresre vert áldozata mellé, bevallva, hogy már öreg az ilyen erőkifejtésekhez, de némi lélegzethez jutva a legkevésbé sem kegyelmez meg a bűnös rosszfiúnak.
Ahogy az a fekete komédiában lenni szokott, az egyetlen apró emberi gyengeségből (egy gyáva barát hazugsága) induló baj fokozatosan egyre növekszik, egyre nagyobb méreteket ölt. Nils a fiát bosszulja meg a emberein, a Gróf viszont az emberei eltűnése mögött a területen osztozkodó szerb drogbanda akcióját véli felfedezni.
Azt tanítani lehet, ahogy Kim Fupz Aakeson forgatókönyvíró a személyes bosszúból a két banda háborújává szélesíti a történetet, három szálon vezetve végig az összecsapások bonyodalmas koreográfiáját de úgy, hogy a mellékszereplő bandatagok is saját egyéniséget és nagyon szórakoztató humorral átitatott szerepet kapnak.
A fekete humor gazdag táptalaja a kétféle banda kétféle beszédstílusa, kétféle magatartása és kétféle jellemző környezete. A szőkés haját lófarokban viselő, precízen elegáns, karcsú termetű nyugati bűnöző, a helyi drogbáró Pal Sverre Valheim Hagen remek alakításában maga a fensőbbséges eleganciába burkolt neurotikus gyilkos hidegvérű prototípusa, aki a vega- és biokaja megszállottja, szempillantás alatt gyilkol, de nem bír el az elvált dán feleségével.
Lakása a minimalista lakberendezés legmenőbb példája - s egyben ugyancsak nem kevés humorforrás. A szerb banda Papa névre hallgató feje a bűnözők ódivatú, patriarchális fajtájából való, Bruno Ganz kiváló karakteralakításában a kegyetlenséget családias viselkedésbe rejtő, de gondolkodás nélkül kegyetlen kelet-európai keresztapa prototípusa. Főhadiszállása hatalmas raktárhelyiség, telezsúfolva értékes stílbútorokkal, nehéz szőnyegekkel és szikrázó csillárok tucatjaival.
Moland egész temetőre való hullát termel a film folyamán. Minden halál után felirat közli a nevet, s az erőszakos elhalálozott vallási hovatartozásának értelmében katolikus keresztet, ószláv kettős keresztet, zsidó Dávid csillagot is biggyeszt a nevek fölé.
Az ismétlődő fogás az első döbbenettől a hangos nevetésig fokozza a komikus hatást, ahogy humorral telítődik a western-muzsikára hajazó kísérőzene is.
(Az eltűnés sorrendjében ****)