Ahogy dr. Dávid Ferenc a Csizmár Gáborral készített interjút, én is nagy érdeklődéssel olvastam ennek margójára írt megszólalását, melyben "nem fogadja el" azt a véleményt, hogy "a munkáltatók semmitől és senkitől nem félnek".
Nos, az én 46 éves munkavállalói és a közeli-távoli ismeretségi tapasztalataim alapján "beköszönésképpen" mondhatom : a munkáltatók ma azt tesznek, amit akarnak e "szabályozott" világban, a Munka Törvénykönyve és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, hozzáteszem még a Nemzeti Alaptörvény az összes egyéni(!?) képviselői indítvánnyal, a hatályos bérmegállapodással, a minimálbérrel, a közmunkabérrel, a szakszervezetekkel és az egyházakkal együtt!
Nem elegáns kihagyni, hogy a kormány, mint munkáltató, a sajátos "alap. Szabályai között a "játékosok" rettegnek a "cserétől és kiállítástól", kezdve az elsőként menesztett szakszervezeti vezetők példájától a jogtalanul el nem ismert egyházakig. Marad a létszámleépítés, a kiszolgáltatottság, a kis fizetés-több munka és az "életpályamodell".
A másik munkáltató a magánszférában szintén gazdag tárházzal rendelkezik a félelemkeltés területén. Van elég pályakezdő és állástalan a válogatáshoz. A kirugás indokául nem sok kell: nem kreatív, nem "csapatjátékos", beteges, szülni fog, véleménye van, kell a helye, van olcsóbb, stb...
A "megtartás" egyik formája az 50 százalékos "fekete-fehér", vagy a 100 százalékos fekete fizetés. Ki mer szólni a nyugdíjkiesés, vagy a törvénytelenség miatt? Ráadásul a "főnök" is minimálbéren van! Egy jól menő cégnél is. Hol van a számtalan hivatal, hatóság, felügyelet, akciócsoport éjjel-nappali munkája és eredménye? Mint a NAV-nál: az egyik sáros, a másik nem? El lehet intézni. Nos, mindkettő azt csinál, amit akar! Az egyik hatalmánál fogva, a másik "ügyeskedésből". Így aztán nem nehéz derűsen szemlélni egy leválthatatlan "kívülálló" szemszögéből, hogy miért nincs érdekképviselete a munkavállalónak, amit kibicként lelkesen javasol.