Robert Fico;elnökválasztás;Smer;

- Nincs változás a baloldalon

Nem rázta meg különösebben a Smert, hogy Robert Fico messze várakozások alatt szerepelt a márciusban megrendezett, kétfordulós elnökválasztáson Szlovákiában. Bár a kormánypártnál erőteljes letargia uralkodott az akkori eredmények után, úgy tűnik, Fico eredménye nincs hatással a párt népszerűségére. Egy múlt heti felmérés szerint ugyanis a magát baloldalinak nevező párt továbbra is messze a legnépszerűbb párt 44 százalékkal.

A bumm.sk által idézett politikai Ján Baránek elemző szerint a Smer úgy megy tovább a választások után, mintha mi sem történt volna. Véleménye szerint ez azért meglepő, hiszen a bukásnak kellene lennie valamiféle következményének. Baránek azonban hozzátette: a Smer döntését másképp is lehet nézni, méghozzá úgy, hogy a párt a választáson nem vesztett szavazókat. „A parlamenti választással összehasonlítva körülbelül ugyanakkora szavazói csoport támogatta Ficót” – mondta hozzátéve, hogy erről árulkodik az is, hogy nem hívtak össze rendkívüli közgyűlést, és nem alakítják át a kormányt.

Baránek szerint Ficónak a politikában való további tevékenységét sem kell fontolóra vennie – mint ahogy az a választások előtt felmerült, - elégséges ugyanis a támogatottsága, a Smer megtartotta a pozícióját, nem gyengültek, nem erősödtek. Az elnökválasztás alapvető tanulsága az elemző szerint az, hogy Szlovákia polarizálódott, van aki Fico mellett, és van aki Fico ellen van. Baránek úgy gondolja, a parlamenti választáson nem következik be az a forgatókönyv, ami az elnökválasztáson, ott ugyanis mindenki magáért játszik, a jobboldal pedig továbbra is részekre szakadt állapotban van. Ebből a szempontból a Smer döntése a jelenlegi állapot konzerválásáról logikus.

Az egyetlen, akinek következményekkel kellett számolnia, Marek Madaric kulturális miniszter, Fico kampányfőnöke volt. Madaric már az elnökválasztás második köre után utalt rá, hogy rajta csattanhat az ostor, és ő vállalja is a kudarcot. Így is lett, már nem a párt alelnöke, pedig korábban sokan Fico pozíciójának egyik várományosaként tekintettek rá.

Gazdasági szakértők becslései szerint a német újraegyesítés költségei elérik a 2000 milliárd eurót. Mindezt Klaus Schröder szakértő közölte. Az összegbe mindent beleszámoltak, így az összes átutalást, a tartományok felzárkóztatására szánt összeget, a szociális rendszer átalakítását, a szolidaritási adót.