Átok ül az 1-es villamoson. Vagy a selejt bosszúja. Éppen csak átadták a szakaszt, amin fél évig dolgoztak, már az első reggelen le is robbant.
Miután nem tudták tartani az eredeti, utólag hivatalosan letagadott március 31-i időpontot, némi kommunikációs zavar volt a következő határidőben – még június 28-cal is riogattak -, végül a múlt héten híre ment, hogy május 5-én reggel elindulhat az 1-es a Bécsi úti végállomástól egészen a Népligetig. A hét végén, lévén még mindig óbudai lakos, a munkálatok helyszínén is jártam, és jókora kupit találtam mind a Flórián téri, mind a Szentlélek-téri feljáróknál. De tudjuk, hogy vannak még csodák.
Május 5-én, hétfőn reggel valóban el is indultak a szerelvények. Igaz, hogy az említett két állomáson sem a tervezett lift, sem a mozgólépcső, sem az akadálymentesítő rámpa nem készült el. Éppen azok, amelyek - a sínfelújítás mellett - értelmet adtak volna a nagy felfordulásnak. Amúgy éppen ma van az esélyegyenlőség napja... A nagy „látszó beton” tömbök viszont elkészültek, ott szürkéllenek roppant tömegükkel, "csodásan illeszkednek" a városképbe, főleg a Szentlélek térnél, félúton a virágzó gesztenyefáktól ölelt Szent Péter és Pál plébániatemplom, és nemes eleganciájú Zichy-kastély között.
Aztán úgy negyed 8 tájban megállt a sárga villamos, éppen ez utóbbi állomáson, miközben néhány munkás még az előző órák roham melójának nyomait próbálta eltüntetni. Rohangálás, próbálkozás, ajtónyitás-zárás percekig, türelmes, majd egyre türelmetlenebb utasok. A leállt szerelvény mögött már 3-4 további villamos várakozott. Mindezt azon a reggelen, amikor ezen a vonalon is rengetegen siettek például érettségizni. Aztán eltelt negyed óra, és közölték a t. utazóközönséggel, hogy hamarosan jönnek a pótló buszok. Azok legalább beváltak az elmúlt fél évben. A t. utazóközönség pedig a megszokott módon, lehajtott fejjel ment át a másik megállóba. Csak néhány őszinte kamasz nyerített fel: „Most újították fel, ilyen nincs, vazze…”
Ismét a kapkodás, a fejetlenség, a félkész projektek gyors átadása, mint az elmúlt hetekben, hónapokban már többször is, a 4-es metrótól a Várkert Bazárig, gázvezetéktől útszakaszig. A selejt azonban egyszer bosszút áll. Mint abban az 1952-es szocreál Latabár-filmben, ahol Latyi a varrodában hanyagul varrja fel a gombokat a nadrágra, és pechére éppen neki jut egy ilyen nadrág, amikor randevúra indul.
Sajnos, napjaink közérdekű selejtjei a legkevésbé sem a felelősökön, az átadások siettetőin állnak bosszút. Egyelőre még nem történt baleset. Vajon meddig lehet a vakszerencsét kísérteni?
