választások;demokrácia;

- A demokrácia újjáépítése

A parlamenti választásokat követően a baloldal újjászervezéséről, megújításáról szóló elemzések, nyilatkozatok sorából kiemelkedik Hiller István interjúja. A baloldaliak elkötelezettségük alapján őszintén örülhetnek az átgondolt, cselekvésre buzdító szavaknak. A jobboldaliak meg nyugtázhatják a politikai ellenfél tisztességét.

Az utóbbi méltányolásnak szép számmal akad példája a történelemben. Hiszen még a barbárnak számító korok véres harcai során is fel-felvillan a legyőzött fél iránti példaadó nagylelkűség, amely az ellenség hősiességének elismeréséből származott és képes volt ellene mondani a bosszúállás kísértésének. Shakespeare "A velencei kalmár" című drámájában írja: "Az irgalom lényege nem a kényszer, / Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből / A lenti földre, s kétszeresen áldott: / Megáldja azt, aki adja, s azt, ki kapja. / A nagyokban is ez a legnagyobb, / koronánál szebb dísze a királynak. / Mert jogara földi erő jele, / A félelem és felség tartozéka, / S a hatalom akkor legistenibb, / Ha fékje irgalom."

Az úgynevezett jobboldali politikusok, elemzők győzelem-ittas megszólalásaiban persze nyoma sincs az ellenfél elismerésének, inkább saját nagyszerűségüknek adnak hangot, miközben nem felejtkeznek el a legyőzött fél pocskondiázásáról sem. Ezért is hat üdítően Hiller megszólalása, mert nem a vereség keserűségét osztja meg velünk, s nem is a hatalmával visszaélő politikai ellenfelek iránti felháborodását, hanem az újrakezdésbe vetett reményét. Azzal foglalkozik, amivel foglalkoznia kell. Azzal, amihez elhivatottságot érez: a baloldal újjáépítésével.

Csakhogy a hazai politikai élet törésvonala nem a jobb- és a baloldal között van. Ha ott volna, akkor mindenki törődhetne a maga dolgával. De nem ott van. A kormány döntéseiben és tevékenységében jobb- és baloldali program-elemek egyaránt helyet kapnak. Gondoljunk csak a nevezetes rezsi-csökkentésre, amelyet a baloldali ellenzék is megszavazott! És tegyük hozzá: ha egy balodali kormány ugyanígy és ugyanezekkel a feltételekkel hozta volna tető alá a paksi atomerőmű bővítését, biztos, hogy belebukott volna. És kommunistázástól visszhangzana a Kárpát-medence.

Észre kell vennünk, hogy a regnáló kormányzat nemcsak a jobboldalt tarolta le, hanem - ha más módszerekkel is, de - a baloldal hagyományos territóriumainak egy részét is sikerült birtokba vennie. Ha valaki csak ebből az elmorzsálódott maradékból akarja önmagát fölépíteni, nem igen juthat sokkal többre, mint amire a legutóbbi választásokon jutott. Már csak azért sem, mert a választásokra is hasonló elképzelések megvalósításával készültek.

A kormányzat szimultán sakkjátszmát folytat, miközben a leváltását szorgalmazó ellenfeleinek mindegyike a saját sakktáblája fölé görnyed és kénytelen beérni a vesztesek vigaszdíjával: hogy azért valamelyest tudta növelni a saját szavazótáborát. Közben a kormányzat folyamatos nyerésben van, így a közvélemény - sokszor még az egyébként kritikus megszólalókat is beleérte - elhiszi, hogy jól játszik, noha sikereit a játékszabályokat menet közben történő módosításával éri el. Amiről a most kezdődő ciklusban sem kell lemondania.

Ehhez képest, aki csak a saját oldalát akarja restaurálni, az csak egy részfeladat elvégzésére készül. Embertpróbáló erőfeszítéseihez képest legfeljebb részeredményre juthat. Olyan ez, mint amikor valaki az épület egyik oldalát elmerülten javítgatja, miközben a homlokzat - a demokrácia homlokzata - omladozik.

A szociáldemokrácia történelme folyamán tőlünk nyugatabbra számtalan válságot élt át, amiből ki tudott lábalni. De ezeknek a válságoknak a leküzdése működő demokráciák keretében volt lehetséges. Hazai körülményeink között viszont a nyugat-európai válságkezéslési szisztémák nem biztos, hogy a kívánt eredményekre vezetnek. S habár valóban jó lenne, ha mindenkinek pusztán azzal kellene foglalkoznia, amire hivatott. De hát most nem olyan időket élünk! Most nem lehet kevesebbre vállalkozni, mint a hazai demokrácia megújítására. Túl kell lépni önmagunk politikai identitásán ahhoz, hogy elvehetetlen elkötelezettségünk majdan otthonra találhasson.

Többféle módszer kínálkozik. Például folyamatosan működtetni lehetne egy olyan fórumot, amelyben jobb- és baloldaliak egyaránt részt vennének és a kormányzati döntésekről véleményt nyilvánítanának. Miközben a nyilvánosság előtt az egymás közti vitáikat sem hallgatnák el, párbeszédet folytatva tanújelét adnák a politikai különbözőségek ellenére szükséges együttműködési készségüknek, amely egy újszerű magatartást honosíthatna meg végeláthatatlan vitákkal nyugtalanított és darabokra szaggatott közéletünkben.

Azt kell visszaadnunk a társadalomnak, amit a hatalom viselői győzelmeikkel el akarnak feledtetni: hogy az ember természeténél fogva még akkor is a demokrácia elkötelezettje, ha alig vagy sohasem élt benne. Ahol az ellenfélnek jogosultsága van nemcsak az irgalomra, hanem a megbecsülésre is. S ha majd a munka dandárját közösen elvégeztük, mindenki visszatérhet kedvelt foglalatosságához. Elvek és programok csiszolásához, kifényesítéséhez. De ezt sem pusztán önmagáért. Hanem hogy kiteljesedjen a demokrácia.

Orbán Viktor azzal dicsekszik, hogy "szabadságharcol" Brüsszel ellen. Orbán harcosdíja teljes félreértése az unió működésének. Ráadásul dacpolitikája alkalmatlan a nemzeti érdekek hatékony képviseletére. Az MSZP ezzel szemben olyan alternatívát nyújt, amely hatékonyabban képviseli a nemzeti érdeket és valóban képviseli a szegényeket és a romló helyzetű középosztályt.