kézigránát;Nagykovácsi;

FOTÓ: THINKSTOCK

- Mit tegyünk, ha kézigránátot találunk - Vigyük be a polgármesteri hivatalba?

Százméteres körzetben lezárták a hatóságok szerda délután a Pest megyei Nagykovácsiban a polgármesteri hivatal környékét, miután robbanótest került elő a hivatal melletti parkolóban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője úgy tudja, hogy a robbanótestet egy helybeli vitte be a polgármesteri hivatalba. Várkonyi Melinda, a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy valószínűleg egy második világháborús kézigránátot találtak a településen. A tűzszerészek elindultak a helyszínre.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a robbanótestet az egyik helyi lakos találta a portáján, és bevitte a polgármesteri hivatalba, majd az önkormányzati dolgozók kiszaladtak vele a parkolóba, és értesítették a hatóságokat. Százméteres sugarú körben minden épületet kiürítettek, így a polgármesteri hivatalt is - közölte Csámpai Attila.

 Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága az ügyészségnek tizenkét ember, köztük orvosok ellen, mert a gyanú szerint közreműködtek munkavállalók után járó, több mint 800 millió forint állami támogatás jogosulatlan felvételében - tájékoztatta a bűnügyi igazgatóság sajtóreferense az MTI-t szerdán.