Németország;Ukrajna;EBESZ;megfigyelők;

- Fogytán Berlin türelme

Tovább folyik az idegek harca Kelet-Ukrajnában a túszul ejtett EBESZ-megfigyelők ügyében. A szeparatisták vezetője, Vjacseszlav Ponomarjov azonban hallani sem akar szabadon engedésükről. Hétfő reggel az orosz állami televízióban úgy fogalmazott, hogy további tárgyalásokra van szükség. Az oroszbarát aktivisták továbbra is azzal vádolják az EBESZ megfigyelőit, hogy kémek és a NATO „bérencei”. A szeparatisták azt követelik, hogy a kijevi kormány engedje szabadon letartóztatott társaikat, s csak ezután engednék el túszaikat. Az ukrán kormány azonban nem hajlandó erre.

A május 25-én esedékes ukrán elnökválasztás legesélyesebb jelöltje, Pedro Porosenko, a „csokikirály”, a Bild napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, pattanásig feszült helyzet alakult ki. Ponomarjovról, Szlovjanszk saját magát kinevezett polgármesteréről azt mondta, terrorista, aki teljesen beszámíthatatlan, s arra is képes lenne, hogy „külföldiek fegyvereit fordítsa Ukrajna ellen”.

Az EBESZ elnöki tisztségét betöltő svájci külügyminiszter, Didier Burkhalter elítélte a megfigyelők fogva tartását. Mint mondta, elfogadhatatlan az oroszbarát szeparatisták eljárása. Burkhalter a megfigyelők azonnali szabadon engedését követelte.

Ma nagyköveti szinten tanácskozik az Európai Unió 28 tagországa az Oroszországról bevezetendő újabb uniós szankciókról. A szankciók úgynevezett második fázisának előkészítéséről van szó. Újabb személyeket sújtanak majd beutazási tilalommal, illetve befagyasztják vagyonukat. Új szankciókat vezet be Washington is. A New York Times szerint az intézkedésekkel Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen környezetét célozzák.

Az EU, illetve Németország és a Kelet-Ukrajna több városát uralmuk alatt tartó oroszajkú szeparatisták közötti viszony egyre feszültebb. A régió elszakadásáért harcoló fegyveresek ugyanis eddig csak egyetlen EBESZ megfigyelőt voltak hajlandóak elengedni, az illető cukorbeteg.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kifejtette, Oroszországnak kötelessége, hogy nyomást gyakoroljon a szeparatistákra a megfigyelők szabadon bocsátásáért. Mint mondta, az EBESZ Berlin teljes támogatását élvezi, s folyamatosan tárgyalnak a szeparatistákkal, hogy mielőbb „jó megoldás” szülessék. Undorítónak nevezte, hogy a szeparatisták vasárnap megmutatták túszaikat a nyilvánosságnak.

Kettős győzelmet aratott a macedón kormánypárt, a jobboldali VMRO-DPMNE a macedón választásokon, a baloldali ellenzék azonban nem ismeri el az eredményt, mert indoklásuk szerint a kormánypárt tekintélyuralmi rendszert akar bevezetni, s a voksolás során is súlyos csalásokat követett el. A választási bizottság adatai szerint a konzervatív tömörülés a voksok 42,27 százalékát szerezte meg, az ellenzéki szociáldemokrata SDSM 22,83 százalékot kapott. Újraválasztották az ország eddigi elnökét, Gjorge Ivanovot is.