MNB;alapkamat;

- Még egyszer vághat a nemzeti bank

Újabb kamatcsökkentésről dönthet keddi ülésén a jegybank, így az irányadó ráta 2,6 százalékról 2,5 százalékra csökkenhet - vélik szinte egyöntetűen a Portfólió.hu által megkérdezett szakértők.

A külföldi, Reuters által megkérdezett elemzőkkel egyetértésben ők is úgy látják, hogy ez lehet egyelőre az utolsó kamatvágás. A nemzetközi piaci hangulat komoly befolyással lehet a magyar gazdaság kockázati megítélésére, ha pedig az MNB a kamatvágással továbbmegy, az fokozza a kockázatokat – mondta Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja a Napi.hu-nak. Ismeretes: Pleschinger ez elmúlt üléseken már az alapkamat tartása mellett voksolt a Monetáris Tanács ülésein.

Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője felhívta a figyelmet, hogy nem fog örökké tartani az a kedvező pénzpiaci helyzet, amely lehetővé teszi az alapkamat mérséklését. Az elemző szerint lesz egy olyan pont, amikor a piacok már túl lazának ítélik a magyar monetáris politikát, de ez még nem az a pillanat.

A Reuters elemzése szerint eddig az amerikai monetáris politika is a magyar kamatcsökkentésnek kedvezett, mert a nemzetközi befektetői piacok bőségesen el voltak látva fölös pénzzel, amelyet a kockázatosabb piacokon fektethettek be. Mostanra viszont már kevesebb a szabad tőke, és az ukrajnai helyzet miatt növekedtek a magyarországi befektetési kockázatok. A várható keddi kamatcsökkentés Lengyelország szintjére vinné le a magyar alapkamatot, de a magyar gazdaság nem olyan erős, mint a lengyel. Ha túl alacsonyra csökken a magyar alapkamat, az megijesztheti a befektetőket – figyelmeztetett a Reuters.

Brüsszel átmenetileg, 2014. november 1-ig az ukrán vasra, acélra kivetett uniós vámok jelentős részét megszünteti, illetve mérsékli. Az Acélipari Egyesülés szerint mivel acéltermékek többsége eddig is vámmentes volt, így az uniós vámkedvezménynek direkt hatása nincs a magyar acéliparra. A NAV szerint lehetetlen az áfacsalások megszüntetése.