„A kormánypárt érdekből, a baloldal elvi megfontolásból kerülte a vitát a Jobbikkal” – mondta Bajnai Gordon szombaton, pártja kampánynyitóján. A megállapítás, remélem, pontos és fontos. A remélem szócskát csak azért fűztem be két vessző közé, mert tényleg erősen remélem, hogy a baloldalon szereplők mindegyike ezen az elvi állásponton van; ami a kormánypárt érdekhallgatását illeti, abban nincsenek bennem kérdőjelek.
Most azonban nem erről akarok írni, hanem a mondat, mármint Bajnai kijelentésének folytatásáról. A volt miniszterelnök ugyanis a fent idézettekhez azt is hozzátette: a struccpolitika nem vált be. Ezért helyesebb vitatkozni a szélsőjobbos párt képviselőivel, tudomásul venni, hogy húsz százalékos tömegtámogatottságuk van, azaz a karantén, amelybe a baloldal akarta zárni gárdistákat nem vált be. Az Együtt PM ezért meg is hívta a jelölti vitára a Jobbik képviselőjét, amelyet Vona legott el is fogadott és ki is jelölte partnernek Morvai Krisztinát. (A Fidesz továbbra sem vitatkozik senkivel, ily módon próbálva meg egyenlőségjelet tenni a szélsőjobb és a baloldal közé…)
A kérdés most persze az, hogy föladunk e valamit az elveinkből, ha vállaljuk a közös nyilvánosságot a Jobbikkal, vagy épp ellenkezőleg: akkor tudjuk csak igazán képviselni értékrendünket, ha vállaljuk a megmérettetést a nyílt színen. Bajnai – és úgy látom az MSZP szerint is – ez utóbbi a járható és járandó út. Szerintem viszont nem. Az országgyűlési választás kudarca nem ragadható meg ezen a ponton, hiszen ha így volna a szélsőjobb se növekedhetett volna látványosan. A bajok nem itt vannak - hogy hol, annak boncolgatására e helyütt nincs elég felület -, de ott biztosan, ha feladunk valamit elveinkből. Azt például, hogy a szélsőséges, rasszista, zsidózó eszméket hirdetőkkel nem ülünk egy asztalhoz, nem használunk közös mikrofont. A mondandónkat, a hitelességünket, az embereket, a saját közösségünket kell megtalálnunk, felépítenünk. A Jobbik nélkül.
