rendőrség;gyilkosság;

- Holttest az út szélén - rács mögött a gyanúsított

Rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint egy másik férfi halálát okozta tegnap Zagyvaszántón - értesült a HavariaPress.

A Heves megyei településen csütörtökön hajnalban fedezték fel, hogy a Jókai Mór úton egy holttest fekszik, s a helyszíni megállapítások hamar egyértelművé tették azt is, hogy az áldozat halálát idegenkezűség okozta.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították a súlyos bűncselekmény gyanúsítottját, akit még a nap folyamán, néhány órával később elő is állítottak a megyei rendőr-főkapitányságra.

A bűncselekmény részletei közül azonban még sok mindent nem sikerült tisztázni, ezért a 22 éves helyi lakos ellen egyelőre nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés gyanújával folyik eljárás. A fiatalembert a kapitányságon ettől függetlenül őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését is.

Befejeződött a Hankook rácalmási gyárában egy alapanyag keverőüzem építése, ugyanakkor nyárra lezárul a gyárbővítés harmadik üteme, amely közvetlenül 950 új munkahelyet teremt és évi 19 millió abroncsra növeli a cég termelőkapacitását - írja a Világgazdaság.