A pénzügyekről már sok szó esett az eltelt hónapokban, amiként azokról az intézkedésekről is, amelyek révén átláthatóbbá kívánta tenni Ferenc pápa a vatikáni bank, az IOR működését. Nyilván idő kell, amíg a Vatikáni bank valóban tekintélyes pénzintézetté válik, de az biztos, hogy a pápa jó úton halad.
A főpapok nézetbeli különbségeire azonban sokkal nehezebb megoldást találni. Az egyházfő saját közvetlen környezete is megosztott.
Ludwig Müllert még XVI. Benedek pápa nevezte ki a teológiai kérdésekben döntő Hittani Kongregáció prefektusának. Benedek pápa nagyon is szívén viselte a kongregáció sorsát, hiszen amikor 2005-ös pápává választása előtt a hivatal prefektusa volt. Müller nem a nyitás híve.
Annál inkább honfitársa, Reinhard Marx, akit nemrégiben választottak meg a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, alighanem Ferenc pápa hatására. Marx ugyanis tagja a pápa nyolc főből álló tanácsadói testületének, a bíborosi tanácsnak, s érezhetően komolyan ad is a véleményére az egyházfő.
Marx beleillik a pápának az egyház megújítását érintő elképzeléseibe. München és Freising bíboros érseke azon főpapok közé tartozott, akik a tavalyi pápaválasztás során úgy vélték, változtatni kell a Vatikánban, különben nagy baj lesz. "Egy olyan intézmény, amely már nem szolgál, hanem csak maga gyarapításán fáradozik, csak kárt okoz" - fogalmazott tavaly ősszel a Die Zeitnek adott interjújában.
Bár a német katolikus egyházra mindig haladóbb szemléletűként tekintettek a Vatikánban, túl "evangélikusnak" tartották (még XVI. Benedek is így vélekedett), miután Marx ilyen befolyásos személyiséggé vált, ez a német egyház jelentőségét is emelte. Csakhogy a Vatikánban szolgáló német főpapok éppenhogy konzervatívak.
Ludwig Müllerhez hasonlóan Georg Gänswein, a Pápai Ház prefektusa, XVI. Benedek személyi titkára, is igen konzervatív. A Die Welt szerint a kulisszák mögött hatalmi harc zajlik a két szárny között. Jól mutatta ezt a német luxuspüspök esete.
Miközben a nem éppen szerény életviteléről ismert, most már csak volt limburgi püspök, Hans-Peter Tebartz-van Elst mellett a végletekig kitartott Müller és Gänswein, azt állítván médiakampány folyik ellene, a Marx-féle szárny előrevetítette Tebartz-van Elst leváltását.
Mindezt azzal indokolták, nehéz megmagyarázni a híveknek, miért beszél Ferenc pápa annyit a szegényekről, amikor egy német főpap több mint 30 millió euróért renováltatja püspöki lakosztályát. Végül Marxék győzedelmeskedtek, Tebartz-van Elst nem maradhatott az egyházmegye élén.
Gänswein ugyan a Pápai Ház prefektusaként fontos tisztséget mondhat magáénak, XVI. Benedek lemondásával valójában ő "bukott" a legnagyobbat. A Die Zeit tavaly decemberi számában maga is elismerte, hogy kezdetben nem túl nagy rokonszenvvel figyelte Ferenc pápa lépéseit, s amikor az argentin származású egyházfő úgy döntött, nem költözik be az Apostoli Palotába, azt úgy értékelte, hogy Ferenc teljességgel szembement XVI. Benedek akaratával.
A családügyi, illetve a házasságot érintő kérdésekben is jelentős különbségek vannak a két német szárny között. Reinhard Marx tavaly októberben úgy vélte, újfajta bánásmódban kell részesíteni az elvált és újraházasodott katolikusokat.
Idén márciusban pedig, azt követően, hogy megválasztották a német püspökök vezetőjének, aláírta azt a javaslatot, amelyben az egyházmegyei vezetők hivatalosan is kiálltakak az elvált és újra megházasodott hívek számára a szentségek kiszolgáltatása mellett, egy átmeneti (penitenciának nevezett) időszak leteltével. Gerhard Müllernek nagyon nem voltak ínyére ezek a döntések.
Amikor tavaly októberben a freiburgi egyházmegyében lelkipásztori irányelveket bocsátottak ki az elvált hívőknek a szentségekben való részesítésének megkönnyítéséről, a prefektus a szándéknyilatkozat visszavonását követelte a német főpapoktól.
Szakértők véleménye megoszlik abban, miként vélekedik Ferenc pápa erről a szembenállásról. Hans Maier egykori bajor kultuszminiszternek egykor már meggyűlt a baja Ludwig Müllerrel. Mivel a kilencvenes években bírálta a katolikus egyháznak azt a döntését, mely szerint kiszáll az állami terhességi tanácsadás programjából, az akkor Regensburgi püspökeként szolgáló Müller közbenjárására nem tehette be a lábát egyházi intézményekbe.
"Nem hinném, hogy a pápa akár Marx vagy akár Müller pártját fogná. De a mindenható Hittani Kongregáció befolyását csökkenti" - vélekedett Maier a Die Weltben. Németországban ezt apró jelekből érzékelik. A katolikus műveket közzétevő Herder Kiadó az egyház fenegyerekének tartott Hans Küng svájci teológus összes művének kiadását tervezi. Korábban ilyen elképzelhetetlen lett volna.
Másként látja a Müllerhez közel álló Albert Schmid, a Bajor Katolikusok Tartományi Bizottságának elnöke, aki elképzelhetőnek tartja ugyan, hogy Marx bíboros nagy befolyást gyakorol a Vatikán világi jellegű döntéshozatalaira, "a döntő azonban az, hogy a péteri szolgálat a hit kérdése." Ezért úgy véli, Müller befolyása mit sem csökkent, s a "dogmatikus" Müller jól együttműködik a "nem dogmatikus" Ferenc pápával.
Andrea Tornielli, az egyik legismertebb olasz Vatikán-szakértő a La Stampában úgy vélte, idő kell még ahhoz, hogy fel lehessen mérni e vita következményeit. "Az azonban tény: Müller befolyása messze nem akkora, mint Joseph Ratzingeré volt a Hittani Kongregáció prefektusaként II. János Pál pápasága idején". Egyértelműnek látja azt is, hogy Marx befolyása nőttön nő, amit az is alátámaszt, hogy a nemrégiben felállított Gazdasági Tanács koordinátorának tette meg a pápa.