A művészt az Operaház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Komlóssy Erzsébet Salgótarjánban született 1933-ban. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett zenei tanulmányok után az Operettszínház kórusában debütált énekesként, ez az intézmény lett első munkahelye is. Színpadra először Szegeden lépett Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának Háziasszonyaként; 1955-ben a Tisza-parti város nemzeti színháza társulatának lett a tagja.
Huszonhárom évesen beugróként debütált a budapesti Operaházban, Verdi Az álarcosbál című operájában. Ezt követte az Anyegin Csajkovszkij-féle operaváltozatának Olga-szerepe, majd hamarosan szerződést ajánlottak neki az intézménynél.
A Magyar Állami Operaház magánénekeseként elénekelte szinte az összes jelentős mezzoszoprán szerepet. A 60-as, 70-es években vált igazán "sztárrá", hangját külföldön is csodálták, fellépett többek között Berlinben, Rómában és Londonban. 1969-ben Rómában Az álarcosbál felvételén Montserrat Cabballé volt a partnere, Verdi művét Bruno Bartoletti dirigálta. A hetvenes években a nagy olasz tenorral, Mario Del Monacóval énekelt együtt Budapesten Saint-Saens Sámson és Delila című operájában.
Magyar szerzők műveinek előadásában is jeleskedett: 1968-ban vele készült Kodály Zoltán Háry János című daljátékának első nemzetközi minőségű lemezfelvétele, 1974-ben pedig Erkel Ferenc Bánk bán című operájának televíziós változatában Gertrúd királynét alakította mély átéléssel.
Komlóssy Erzsébet kiváló hangi adottságaihoz színészi képesség is párosult. Karrierje során megmutathatta énekesi sokoldalúságát, hatalmas hanganyagát, hangjának páratlan drámaiságát, hiteles és életszerű, ugyanakkor szenvedélyes előadásmódját. Emlékezetes alakítást nyújtott Bizet népszerű operája, a Carmen főszerepében, Kodály Háry Jánosának Örzséjeként, A trubadúrban Azucena szerepében, énekelt Szokolay Sándor Vérnász és Hamlet című operáinak ősbemutatóján. Többször fellépett oratóriuménekesként, számos lemezfelvételt rögzítettek vele, 1968-ban önálló portrélemeze készült.
Egy nyilatkozata szerint csak annyira vigyázott a torkára, hogy ne köhögjenek rá, de a vizet télen is a hűtőszekrényből itta. A próbákon is teljes hanggal énekelt; mivel a lámpaláztól pályafutása végéig nem tudott megszabadulni, biztos akart lenni abban, hogy az előadáson is menni fog egy-egy hang kiéneklése. Rendszeresen járt úszni, az előadások napjai pedig ünnepek voltak számára, amelyeknek megvolt a maguk szertartása.
Sok fiatalt tanított az éneklés mesterségére, köztük az azóta világhírűvé vált Miklósa Erikát - aki bevallása szerint azt is Komlóssy Erzsébettől tanulta meg, hogyan kell a színpadon viselkedni -, vagy a könnyedebb műfajból Király Lindát.
Komlóssy Erzsébet 1988-tól volt az Operaház énekmestere, 1991-től örökös tagja. 1964-ben kapta meg a Liszt Ferenc-díjat, három évvel később a Székely Mihály-emlékplakettet. 1975-ben Kossuth-díjat vehetett át, 1982-ben érdemes művész lett, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2003-ban a Magyar Állami Operaház mesterművésze díjban részesült, 2007-ben a közönség szavazatai alapján a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett.
A művésznőt 75. születésnapja és operaházi tagságának 50. évfordulója alkalmából pályatársai és tanítványai köszöntötték az általa második otthonának tekintett Magyar Állami Operaházban.
Komlóssy Erzsébet 2013-ban az Opera Magazinnak adott interjújában így vallott: "Nem oly rég egy nagy tudású asztrológus nem akarta megosztani velem a jövőmet. Biztattam, nyugodtan mondja csak, nem félek a legrosszabbtól sem. Úgy látta, a lelkem nem költözik át senkibe, én vagyok a végállomás. Egy lélek útja beteljesedett. Egy tekintetben biztos igaza volt: gazdag, boldog és teljes szakmai élet jutott nekem e Földön" - idézte fel az Operaház gyászhírében.