Ezek az arcok valami belső tisztaságot sugároztak. És táncolni, énekelni, muzsikálni is tudnak. Azok tízen különösképpen, akik egyénileg, vagy együttesekként bejutottak a hétvégi döntőbe.
Most is nehéz dolga volt a zsűrinek abban, hogy alig egy-két pont különbséggel győzteseket hirdethessenek az egyes kategóriákban, lényegében azonos színvonalúak voltak az együttesek, egyéni versenyzők, zenekarok, énekesek. Itt nem volt dísz-zsűritag, aki ál-szellemeskedéssel, esetleg röhincsélve mondjon közhelyeket.
Ezek a zsűritagok egytől-egyig a népzene, a néptánc és ének legjobb szakemberei e honban, s már-már tudományosnak is mondható tájékozottsággal tudtak beszélni a bemutatott produkciók eredetéről, specialitásáról, meg arról is, hogy ki fedezte fel, gyűjtötte, írta le ezeket a különlegességeket.
Az egész verseny megjelenítése az ízlésesen használt népi motívumoktól a háttérben, illetve a jól megválasztott kameraállásból, felülről jól láttatott táncformációkig látványban is tiszta örömöt szerzett a műsor. A két műsorvezető is a szakma kiválóságai közé tartozik.
Így show-műsornak is kiváló volt a produkció. (Szellemesek voltak a versenyen kívüli feladatok is, bizonyítva, hogy a műfaj nem áll távol a civilektől sem.) Végül a díjak kiosztása – amelyben némi eltervezettség nyomai is gyaníthatóak voltak -, nem szerzett meglepetést, a közönségdíj is méltó helyre került: a székely énekes-fiúhoz. Akinek a legfőbb vágy az volt, hogy – végre hazamehessen.
