- Az MSZP egy héttel ezelőtti választmányi ülése után önt bácsinak kell szólítani?
- Miért kellene?
- Úgy tudom, az elnökség egyik tagja, Harangozó Tamás úgy reagált az elhangzottakra, hogy a bácsik és a nénik kritizáltak.
- Akkor is kritizáltam, amikor olyan korú voltam, mint Harangozó Tamás és azt kívánom mindannyiunknak, hogy amikor valóban idősebb leszek, még mindig lehessek kritikus. Kötelezőnek tekintem azt az értelmiségi attitűdöt, hogy valaki legyen kreatív és kritikus. Az utóbbi ahhoz kell, hogy tovább tudjon menni, kreativitás nélkül pedig alkalmatlan az ilyen fajta munkára.
- Ön elég különleges helyzetben van, mert egy sokat vesztett párt egyéniben győztes képviselője.
- Valóban, és a győzelmemre büszke is vagyok. Meg arra, hogy a munkatársaim milyen elképesztő színvonalú és mennyiségű munkát végeztek. Megnyertük a helyi választást Pesterzsébeten és Kispesten, nem is paraszthajszálnyi különbséggel. Durván ezer szavazattal előztem meg vetélytársamat. Negyedszer indultam, harmadszor nyertem és mindig szükségesnek tartottam, hogy egyéniben is elinduljak. Akkor is, amikor ezt majdhogynem tiltotta a pártom.
- Ez mikor volt?
- 2005-ben, amikor a szocialista párt elnöke voltam és külön felhatalmazást kellett kérnem a választmánytól. Formális szavazás volt róla, hogy indulhassak egyéniben, mert a párt elnöke a budapesti illetve az országos lista biztos bejutó helyén szerepel, rá az országos kampányban van szükség és nem kell, hogy kitegye magát egy választókerület megpróbáltatásainak. De felmentést kértem, indultam és nyertem.
- A győztes pozíciójából könnyebb kritizálni?
- Az egyéni győzelem feltétlenül teremt hitelességi bázist. Nekem 2010 óta nincs országos tisztségem, mert nem vállaltam. Azt gondoltam, az a tisztségem, hogy nincs tisztségem. A kérdés az volt, ha vannak gondolataim - tisztség nélkül -, vajon érdekli-e a pártomat, a közvéleményt, önöket. Mivel itt beszélgetünk, úgy vélem, kiálltam a próbát.
- De vajon a pártját is érdekli, amit mond?
- Igen. A kampányban olyan sok helyre hívtak, hogy nem is tudtam mindenhová elmenni. Hetente egy-két vidéki utat vállaltam, Békéstől Nógrádig nagyon sok helyen jártam. Felteszem, azért hívtak, mert kíváncsiak voltak arra, hogyan gondolkodom. Nem ajánlgattam magam. Egyedül mentem, én vezettem az autómat. Ez persze fárasztó volt, de megfogadtam, nem figyelek rá.
- És utólag megérte? Hiszen ön győzött, de a baloldali pártszövetség elég súlyos kudarcot vallott.
- Így van, de nem lehet úgy kezdeni egy vetélkedést, hogy csak akkor indulok, ha megnyerem. Azzal a hittel kell menni, hogy nyerni kell. Már nagyon szívesen felajánlanám valakinek azt a címemet, hogy én vagyok a szocialista párt legutóbbi győztes elnöke. Nem szívesen mondok le egyébként korábban megszerzett titulusokról, de ezt már átadnám Mesterházy Attilának.
- Bizonyára elgondolkodott a kudarc okain is.
- Igen, de őszintén szólva az első néhány nap az egyéni győzelem örömében telt. Hiszen egy olyan országban értünk el sikert, ahol a Fidesz kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az első napokban ezért azoknak mondtam köszönetet, akik támogattak. Most jön az elemzés időszaka. Először azt néztük meg, hogyan sikerült helyben győzni. És persze elemezni kell az országos vereség okait. Igaza van annak, aki a külső körülményekre hivatkozik, vagyis a választási törvényre, a csekély média megjelenési lehetőségeinkre, vagy arra, hogy úgymond lejtett a pálya. Aki azonban itt megáll, az védekezik és nem akarja igazából a baloldal újjáépítését. Én akarom, ezért mélyebbre kell menni. Úgy gondolom, a magyar baloldal nem értette és nem dolgozta fel jól azokat a változásokat, melyeket az elmúlt fél évtizedben a magyar társadalom sokkszerűen megélt. Annak a rengeteg embernek, aki a hétköznapi életében érzi az elszegényedést, legalábbis egy része biztosan a baloldal, a szocialista párt szavazóihoz tartozott. Ők ugyan utálják a jelenlegi kormányt, mégsem a baloldalt választották, hanem a szélsőjobboldalt.
Ezek az emberek maguk nem szélsőségesek, de a helyzetük az. Ezért egy baloldali pártnak értenie kell azt a baloldali gondolatot, hogy a legelesettebbeken kell segíteni, és nem csak úgy általában. Nem lehet kárhoztatni az úgynevezett bal-liberális oldalt, amiért védte a demokráciát, a demokratikus alapjogokat, és kiállt értük. Csak éppenséggel tudni kell, hol mondjuk. Annak az embernek, akinek nem jut tűzifára, hiába beszélünk az emberi jogokról, de vele is meg kell értetnünk magunkat. Alapvető kérdésekkel kell ütköztetnünk magunkat és a kritika, az önkritika sem maradhat el. Az önkritika pedig nem önmarcangolás. Nincs szükség arra, hogy valaki egy adott pillanatban hamut szórjon a fejére, aztán, amikor elmúlt az a pillanat, leszórja és menjen tovább. Az önkritikának azért van helye, mert segít az előrelépésben, hogy megértsd, miben tévedtél. Enélkül nem megy, de csak kritikával és csak önkritikával sem fog menni. Föl kell dolgoznunk azt, ami az elmúlt öt évben történt, de közben megy az idő és azzal is haladni kell, ezért én igenis a magyar baloldal újjáépítéséről beszélek és arról, hogy a szocialista pártnak megkerülhetetlen szerepe van ebben.
- Lát ön készséget arra, hogy befogadják azokat a gondolatokat, amiket elmondott? Akár az önkritikára, akár a mélyebb elemzésre?
- Hozzászoktam, hogy harcolok. Nem gondolom, hogy elsőre mindenki elfogadja, de hiszek benne, egyszer megértik, hogy enélkül nem megy. Nem utasítják el, egyelőre talán értetlenkednek, hogy mit is akarok. Nagyon világosan elmondom, mit akarok. A magyar baloldal újjáépítését. Ha ennél alacsonyabbra tesszük a lécet, akkor hosszú távon el fog bukni ez a gondolat. Az nekem kevés, ha csak annyit akarunk, hogy kerüljük el a belső válságot, s jöjjünk ki abból a gödörből, amiben vagyunk. Hát milyen mozgalom, milyen gondolkodás az, amelyik azt ambicionálja, hogy a mínuszból legalább a nulláig jusson el. Nekem ennél több a célom: pluszba akarom vinni. Ha pedig nem tudod átugrani a feltett lécet, akkor ne a léc legyen a hibás, hanem gyűjts több erőt. Úgy gondolom, hogy - egyre többen - vannak, akik nem csak hallgatják, hanem értik is, amit mondok. Az értetleneknek, a tamáskodóknak pedig megismétlem: a cél a magyar baloldal újjáépítése.
- A héten felmerült, hogy ön lesz az új parlament szocialista alelnöke. Arról is lehetett hallani, hogy esetleg kormánybiztosi pozíciót kaphat. Ön szerint ezeknek van realitása?
- Kormánybiztosi pozíciónál csak egyetlen egy dolog hiányzik, hogy nem az én oldalam adja a kormányt. Magyarul, nem baloldali kormány esetén semmilyen kormánybiztosságot nem vállalok. Ebben azonban nincs semmiféle hősiesség. Olvastam én is valahol, de azon kívül nem hallottam. A parlamenti tisztség, az más dolog, hiszen nem önmagában a kormányt, hanem az országot jelenti. Az én életemben az oktatás és a kultúra mindig fontos marad. A parlamenti tisztségre pedig az új MSZP-frakció joga a jelölés. Ha ezt megteszi, én gyorsan válaszolok.
- Sokan szimbolikusnak tartják, hogy a választás után azonnal elkezdődött a Szabadság téri emlékmű építése. Van olyan vélemény, hogy a kormány odadobott egy gumicsontot: csak rágják, addig nem figyelnek másra. Aztán van olyan is, hogy igen, ez a jövő, mert a baloldalnak alulról, tehát az ilyen akciókkal kell építkeznie. Ön szerint?
- Nekem elsősorban az az álláspontom, hogy a náci megszállásnak ne legyen ilyesfajta emlékműve Magyarországon. Annak, hogy a hetven éve történteknek legyen valamiféle megörökítése, akkor lehet létjogosultsága, ha társadalmi konszenzus van mögötte. Spanyolországban, Madrid mellett áll egy óriási emlékmű, amely jelképe a Franco utáni spanyol társadalom kiegyezésének. Pedig ott valóban az egyik a másikat lőtte és legalább annyi személyes, családi sérelem volt. Nemzetközi példáktól persze még nem biztos, hogy Magyarországon is lesz kiegyezés. Azt mondom tehát, hogy a magyar társadalomnak konszenzussal kell emléket állítania annak a 600 ezer honfitársunknak - zsidóknak és nem zsidóknak -, akiket a nácik megsemmisítettek. E konszenzust a kormánynak kellene megteremteni. Volt rá lehetőség, most nincs. Csak olyan megemlékezésnek lehet jövője, amelyhez mindenki hozzáadja a maga fájdalmát és jövőbe vetett hitét. Egy ilyen emlékműről érdemes csak gondolkodni. A civil kezdeményezést egyébként nagyra értékelem.
- Orbán Viktor a magyar baloldalt is magában foglaló nemzeti egységet akar építeni. Ön ebben veszélyt lát, vagy lehetőséget?
- A magyar baloldal pozícióit kell megerősíteni ahhoz, hogy valóban lehessenek üzenetei az egész ország és a nemzet irányába. Azt tarthatatlan állapotnak tartom, hogy a magyarországi politika eredményeképpen az utóbbi durván egy évtizedben baráti társaságok szétmentek, családok pedig csak akkor tudnak összeülni a vasárnapi ebédre, ha a feleség, meg a meny megbeszéli előre, hogy bizonyos témákat nem engednek az asztalra tenni. Elviselhetetlennek tartom, hogy évtizedes kártyapartik nem folytatódnak, mert a résztvevőknek más a politikai véleményük. Tenni kell azért, hogy újra lehessen családi ebéd és kártyaparti. Nem akarom a nemzeti egység kifejezést használni, mert én most prózaibb vagyok és sokkal inkább a társadalom építőköveinél látom a problémát. De igaza van Csányi Sándornak, aki hónapokkal ezelőtt egy interjúban azt mondta, hogy a magyar politika immáron a magyar gazdaság versenyképességének egyik akadálya. Ez nagyon kemény mondat. A politikánk egészén változtatni kell. De engem elsősorban a magyar baloldal újjáépítése érdekel, a tartalom, a belső szervezet és a kommunikáció terén is. Ezek között nem állítok rangsort, de az biztos, hogy a modern politikában a kommunikáció meghatározó. Tartalom nélkül azonban nem lehet kommunikálni, az csak duma. Következésképpen ki kell hordani azt a tartalmat, amely vállalható, és amelyet akarunk. Nem egyszerűen csak hirdetünk, akarunk. És meg kell alkotni azt a szervezeti formát, ami túllép a fél évszázados beidegződéseken. Ami most van, az nem mehet tovább.
- Ön szerint a következő négy évben a parlament lesz a politikai küzdelem fő színtere, vagy igaza van azoknak, akik szerint ennek most nincs létjogosultsága?
- A parlament minden demokráciában fontos. Mindemellett a fő színtér szerintem az önök által biztosított megjelenés, a média, ezen kívül pedig az állandó kapcsolattartás és -építés az emberekkel helyben. Ez utóbbira próbálom a pártomat rávenni. Nagyon erősen kell koncentrálni és építkezni az önkormányzati lehetőségekből. Az őszi választást meghatározónak tartom. Az önkormányzat az egyik legfontosabb alapköve a magyar baloldal újraépítésének. E téren nagyon komoly tapasztalataink és kitűnő embereink vannak. Ráadásul általában önkormányzat nincs. Hanem Pesterzsébet van, meg Baja, Kispest, meg Bonyhád, Salgótarján meg az V. kerület. Ezért én azt ajánlom - és vitákat is vállalok - , hogy az MSZP-n belül az önkormányzati beosztáshoz illeszkedően alakítsuk át a szervezeti modellünket. Érdemes megtartani a politikai sokszínűség letéteményeseit, a platformokat, de a fő irány mégiscsak az legyen, hogy az ország minden egyes szavazókörében legyen legalább egy emberünk. Napjainkban alapszervezetekben, helyi és területi szervezetekben, szövetségekben építjük föl a pártot. Ehelyett olyan modern hálózattá kell átszerveznünk magunkat, amely igazodik a hétköznapi élethez. Így fedjük le az országot. Csináljuk meg a modern baloldal új hálózatát. Ez egy új szociáldemokrata network, amihez nincs szükség ilyen-olyan ideológiai alapokra. A társaim ugyanis Mátészalkától Nagykanizsáig meg tudják mondani azt a szervezeti egységet, amelyre rá lehet épülni. Nagyon komoly kihívás, hogy ezt a változtatást a következő három évben végre tudja-e hajtani a szocialista párt. Ha igen, akkor a következő választásra már kész hálózattal rendelkezik az új magyar baloldal. Én ezt fogom mondani a párton belül és a nyilvánosság előtt. Tudom, hogy nem könnyű, azt is tudom, hogy sokfajta változást indukál, de az újjáépítésnek ez az egyik legfontosabb feltétele. Igenis, változni kell!
