ajánlás;DK;EP-választás;

Molnár Csaba Fotó: Bielik István, Népszava

- A DK több mint negyvenezer ajánlást adott le

A Demokratikus Koalíció leadta a Nemzeti Választási Bizottságnak az európai parlamenti választáson induláshoz szükséges ajánlásokat - közölte a  párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba azt írta, hogy a DK az indulás feltételeként előírt húszezer aláírás több mint kétszeresét, összesen közel 43 ezer ajánlást adott le a választási irodán. A politikus emlékeztetett arra, hogy párttá alakulásuk óta most először indulnak önállóan olyan választáson, amelyen az ország minden szavazópolgára részt vehet. A DK választási listáját Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, pártelnök vezeti, őt Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedemüller Péter alelnök valamint Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok követik.

Molnár Csaba arról is írt, hogy korábban a párt elnöksége már döntött arról: ha mandátumot szerez, Gyurcsány Ferenc akkor sem az Európai Parlamentben, hanem a magyar Országgyűlésben fog dolgozni.

Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita.