Elegáns, játékos, könnyed humorral, kulturális utalásokkal és mindent belengő melankóliával átitatott vámpírtörténet a Halhatatlan szeretők. Jim Jarmusch vámpírfilmet rendezett, de filmjében szinte alig van valami, ami egyértelműen klasszikus vámpírkellékek lenne.
Olyan alapfeltételen kívül, mint a nappali alvás - éjszakai élet, illetve az embervérrel táplálkozás valójában csak az évszázadokban mérhető életkor utal a vámpírhistóriák szokásos elemeire. Vámpírfilm, de egészen más. Hangulatában talán leginkább a Halott ember különös atmoszférájára emlékeztet, a lét-nemlét határán lebegés furcsa, misztikus világát idézi meg, miközben egy rendkívüli szerelem diadala egyben.
Két főszereplője, az Eve-t alakító Tilda Swinton és az Adamot játszó Tom Hiddleston között rendkívül erős erotikus és szellemi áramkör munkál, lényegében ez mozgatja mindvégig a filmet. Ezen a nagyon erős egymásra hangoltságon múlik, hogy megragadó szerelmi történet kerekedik ki Jarmusch napjainkban játszódó, ám időtlenül borongós vérivó históriájából.
Ha belegondolunk, a halandóságnál csak a halhatatlanság az ijesztőbb, persze fizikai értelemben. Ezért, hogy az igényes vámpír sztorik hátterében mindig megbúvik egyfajta megfoghatatlan szomorúság, valami elmondhatatlan utáni vágy, a halni képtelen lények végtelen magánya. Jarmusch oldja ezt a kifürkészhetetlenül mélabús hangulatot, nem egyszer csattanós humorú kulturális utalásokkal.
A Detroitban lakó Adam zeneszerző, szerényen igazítja ki, mikor azt mondják, Schubert d-mol vonósnégyesét ő írta, hogy csak egy résszel segítette ki a mestert. A jelenben szenvedélyes gitárgyűjtő, a szobája tömve a zenére utaló holmikkal, a hatvanas évekből származó Hangstrom és Silverstone gitárral, de sehol semmi elektromos kütyü.
Ezzel szemben Eve, akivel évszázadok óta összetartoznak, a marokkói Tangerben könyvekkel veszi körül magát, a világ minden nyelvén olvas (csak végigsimítva a lapokon az ujjait) és főként Christopher Marlowe társaságában múlatja az időt, hallgatva a 16. századi mester dühödt zsörtölődését arról, hogy az általa írt drámákat az utókor mind annak az elviselhetetlen Shakespeare nevű zombinak tulajdonítja.
Jarmusch vámpírvilága jócskán különbözik minden eddigitől abban is, hogy vámpírhősei mélységesen lenézik az embereket, akiket elviselhetetlen, agyament zombiknak neveznek.
Táplálékukat nem nyakak kiszívásából nyerik, hanem jó kapcsolatokra építve kórházakból szerzik be, Adam Detroitban, Marlowe Tangerben. Lehetőleg 0-s negatív változatban. A fertőzött vér azonban a modern kor kivédhetetlen fenyegetése mindannyiukra, ez okozza a történet végső fordulatát.
Jarmusch Detroitban hozza össze a szerelmeseket, ide utazik Eve éjszakai járaton Tangerből. Detroit valaha az autók metropolisa volt, éjszakai városnézéseik során az egykor fénykorát élő város kopott szépségei között idézik fel a múltat. Szinte alig történik a filmben valami, de az együttléteik az összetartozás erős érzelmi történéseivel töltik fel a látványnak is különös szobabelsőben zajló jeleneteket.
A meztelen testek és a zene a meghittség már-már misztikus fokára hágnak, és Jarmusch a különleges párbeszédekbe nem csak kulturális érdekességeket sző, hanem a magas kultúrából a köznapokba huppanó komikumot is.
Az erotikával feltöltődött együttléteik atmoszférájához természetesen tartozik, hogy miközben semmi különösebb nem történik, csak szellemes és játékos beszélgetések folynak a személyesen is ismert Byronról, Franz Kafkáról, és másokról, valamint hallunk Einstein összetartozási elméletéről is, mindennél erősebben érvényesül a két lény testi és kulturális összetartozásának ereje.
Amennyire összetartoznak, annyira el is ütnek Jarmusch vámpírjai egymástól. Eve Adammal ellentétben nem idegenkedik a 21. századi elektronikus kütyüktől, iPhone-t és skype-ot használ. Öltözéke kellemesen mai, puha csizmájában úgy jár Detroit és Tanger éjszakaiban, mint egy fenséges mozgású vad, s sörényszerű haja az oroszlánt juttatja eszünkbe.
Adam külsőleg leginkább A holló című filmből Brandon Lee-re van véve, drámaian a szemébe hulló sötét haj, mély, sötétpillantású szemek, s a laza, lebernyeges fekete öltözék időtlenné és elvonttá teszi figuráját. Amikor Eve húga (Mia Wasikowska) váratlanul beállít hozzájuk, nem csak megzavarja a tökéletesen összehangolt kettősüket, hanem elbánik Adam egyetlen zombi (értsd: ember) barátjával, minden felborulni látszik.
Ez az egyetlen mozzanat, amikor Jarmusch valamiféle modern történettöredéket iktat az események mindvégig nagyon intim, nagyon összehangolt ritmusú sorába.Talán az örökké élő szerelem különösségéről szól a Halhatatlan szeretők, talán a magányról, talán a magas kultúrában rejlő komikum lehetőségéről, talán arról, ami miatt Adam a történet elején öngyilkos akar lenni, annyira nehezen viseli a tudatot, hogy az "agyament zombik" uralják a világot.
Jarmusch a hírek szerint hét éven át kalapozott, míg összegyűlt a filmre a hét millió dollár. Amikor a történet végén hőseit ismét elviszi Tangerbe, mert menekülniük kell Detroitból, a halálukon lévő vámpíroktól egy igazi vérszívó jelenettel vesz búcsút. Lám-lám, ez kell nektek, zombik.
(Halhatatlan szeretők)
