Az építész elmondta: összességében, minőségileg a park teljesen kielégítőnek tűnik: a gyeptégla - egy "kisebb" folttól eltekintve - egészséges, a növények is gondozottak, az öntözőrendszer nagyobb részben mindenhová kiterjed, a park színvilágában is modern, "mai" hatást kelt. Külön ki kell emelni az elkerített kutyafuttatót: több helyen is gyakran megfeledkeznek a kutyásokról, annak ellenére, hogy az elkerített parkokban már egyre ritkábban engedélyezett a kutyasétáltatás.
A park főbejáratánál található vizesblokk - férfi-női mosdó, pelenkázó - tiszta és jól felszerelt, funkcióját abszolút betölti. A park nagyobb részét képező játszótér első ránézésre szintén színvonalas, a valódi minőséget azonban "majd az idő deríti ki".
Tapasztalataink szerint az idő nem lustálkodik, a kerítés és a kapuk már most rozsdásodásnak indultak - a destruktív kémiai folyamatban nemcsak a természeti erők, hanem a vaskerítés tövében elhelyezett öntözőcsövek is kiemelkedő szerepet játszanak, arról nem is beszélve, hogy a "frissen festett" kapuk és kerítés rácsok már önmagukban is kissé "büntetőtelep" hangulatot teremtenek (főleg a Parlament felőli bejárati rész), a gyors rozsdásodás pedig még komorabbá teszi ezt az amúgy sem szívmelengető látványt.
A fa pergolást néhány helyen kissé öncélúnak érzem - mondta az építész. A fa elemek egyik célja egyértelmű: el kell takarnia a szürke betonépületeket. Erre a célra tökéletesen megfelel, ellenben több helyen is funkciótlannak tűnik, hiszen az árnyékolt részeken csak kevés helyen található pad (amelyek többsége, érthetetlen okból, csak egy embernek biztosít ülőalkalmatosságot.
Asztal pedig egyáltalán nincs, így tulajdonképpen céltalanná válnak az árnyékolt, elszeparált részek, hiszen nem lehet oda beülni - ahol pedig lehet, ott az egyszemélyes székek és a furcsa, "elkülönülő" kialakítás miatt gyakorlatilag lehetetlenné válik a közvetlen, baráti beszélgetés.
Arról nem is szólva, hogy egy helyen növényeket ültettek az árnyékolt rész alá - a növényeknek azonban inkább napfényre, mint árnyékra lenne szükségük, valamint az öntözőrendszer oda is kiterjed, így nemcsak a fémkerítés fog rozsdásodni, de előbb-utóbb a pergola fa elemei is korhadásnak indulnak.
Ennek fényében elmondható, hogy az önözés ott is hibátlanul működik, ahol inkább nem kellene (vagy az állandó vízigényű növényeket lehetett volna kissé távolabb ültetni a kerítéstől), ellenben már az is szembetűnhet a parkba látogatóknak, hogy a frissen leterített gyeptégla az állandó napfénynek kitett helyeken bizony elkezdett kiszáradni.
Egyértelműen érezhető a kivágott évtizedes fák hiánya: a terület nélkülük túlságosan csupasz, a helyettük ültetett, "kisujjnyi" csemeték csak hosszú évek múlva fognak árnyékot adni. A park nagyobb része - mutatott rá az építész - azonban burkolt: ez például kertgazdálkodás szempontjából praktikusabb, a paddal ellátott részeken a füvet nehéz lenne karban tartani, az emberek pedig előbb-utóbb kitaposnák azt.
Az egész terület tervezési koncepciója kissé elhibázottnak tűnik: nem lehet elmenni amellett, hogy a betonfalak és a sok helyen funkciótlannak tűnő fa pergola a pesti Duna-part egyik legszebb panorámáját takarja el. A nemzeti színű olimpiai ötkarika tiszteletet követelőn magasodik a park Duna felőli bejáratánál. Ezzel kapcsolatban egyetlen kérdés merült fel bennünk: miért éppen piros-fehér-zöld színűre kellett festeni az olimpia nemzetközi jelképét?
Az olimpiai karikák éppen hogy a különálló nemzetek összefogását, összetartozását szimbolizálják: minden karika egy-egy földrészt jelenít meg, többek között ezért is van egymástól jól elkülöníthető színük. Schmitt Pál volt államfő, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke az átadóünnepségen elmondta: az olimpiai ötkarika "arra az univerzalitásra utal, hogy az olimpiai mozgalom mindenkié".
A magyar nemzet színeivel lekent olimpiai ötkarika azonban ezzel épp ellentétes üzenetet közvetíthet. Hivatalos magyarázat szerint az eredeti színösszetételű karikák használatáért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jogdíjat kért volna, így a nemzetiszín ötkarika mindenképpen költségkímélőbb. És csak a miénk.
