labdarúgás;Videoton;Egervári Sándor;Paulo Sousa;José Gomes;

- „Egervári Sándort akarják a helyemre”

Elkeseredett nyilatkozatra ragadtatta magát José Gomes, a Videoton portugál trénere, miután csapata 2-2-es döntetlent ért a Pápa ellen a honi labdarúgó NB I. 24. fordulójában. A sajtótájékoztatón még "csak" a játékvezetőket korholta, majd honlapján megpedzette, posztját Egervári Sándor korábbi kapitánynak nézték ki (az MLSZ-ben). Mindeközben az MTK otthonában megszakadt a Debrecen 15 meccses veretlenségi szériája.

José Gomes a Pápa elleni hazai 2-2 után beült a szokásos sajtótájékoztatóra, és megint belefogott a jól ismert fehérvári szólamba - amit elődje, Paulo Sousa is előszeretettel "pengetgetett" -, jelesül, hogy a bírók a Videoton ellen vannak. Annyira belehergelte magát, amint sorolta, milyen sorozatosan sújtják őt és játékosait a játékvezetők, hogy mondandója végeztél fölállt, s elviharzott.

"Nézzék vissza a felvételeket, és mondják, meg ha tévedek! Nem én vagyok a Videoton, én a Videoton trénere vagyok. A bíróknak, a szövetség vezetőinek, mindenkinek tisztelnie kellene a Videotont. Mert rengeteget dolgozunk!" - nyilatkozta ingerülten.

Ekkor még nem volt teljesen világos, konkrétan mi a problémája a szakembernek, ám hamarosan hivatalos honlapja rávilágított, mitől veszítette el a béketűrését: "Van egy lobbi, amely a korábbi szövetségi kapitány Egervári Sándort akarja látni a helyemen" - szögezte le.

Mondandójában kvázi utalást tett arra, hogy a Videoton az egész ország számára fontos projekt, éppen emiatt furcsállja, miért kell nekik ilyen ellenszélben dolgozni! Az Egervárit érintő nyilatkozatát kisvártatva levetette oldala szerkesztőivel.Effektíve a pályán is zajlott meglepő fordulat, tudniillik a Hidegkuti-stadionban megszakadt a listavezető Debrecen 15 meccses győzelmi sorozata.

A kiesés elől menekülni igyekvő hazaiak 2-0-s előnybe kerültek, amire Kondás Elemér együttesének volt még válasza - a szünetben 2-2-t mutatott az eredményjelző -, a térfélcsere után azonban Kantáék három góljára már nem. A Ferencváros az Újpesten elért sikere után otthon is nyert, bár a Puskás elleni 1-0-ról egyéb jót nemigen lehet elmondani.

NB I., 24. forduló

Péntek
Pécs-Újpest 0-0
Pécs, 1500 néző. Jv: Iványi.

Szombat
Ferencváros-Puskás AFC 1-0 (0-0)
Puskás-stadion, 5000 néző. Jv.: Erdős.
Gól: Mateos (65. - 11-esből).
Kiállítva: Tamás (62. - Puskás), Szekeres A. (93. - Puskás).

Mezőkövesd-Paks 2-2 (2-0)
Mezőkövesd, 1500 néző. Jv.: Farkas.
Gól: Bognár (4.), Menougong (28.), ill. Windecker (47.), Simon (50.).

Videoton-Pápa 2-2 (0-1)
Székesfehérvár, 2200 néző. Jv.: Németh Á.
Gól: Zé Luis (53.), Álvarez (62.), ill. Arszics (10.), Marics (58.).
Kiállítva: F. Oliveira (94. - Videoton),

Diósgyőr-Kaposvár 1-0 (0-0)
Diósgyőr, 8000 néző. Jv.: Becséri.
Gól: Elek (57.).
Kiállítva: Mbemba (74. - Kaposvár).

MTK-Debrecen 5-2 (2-2)
Hidegkuti-stadion, 1500 néző. Jv.: Vad II.
Gól: Horváth Zs. (11.), Vass P. (14.), Pölöskei Zs. (48.), Kanta J. (62. - 11-esből), Vukmir (82.), ill. Vadnai (22.), Kulcsár (40.).

Vasárnap
Haladás-Honvéd 2-0 (1-1)
Szombathely, 3000 néző. Jv.:Andó-Szabó.
Gól: Hrepka (24., 54.).

Győr-Kecskemét 2-1 (1-0)
Győr, 2200 néző. Jv.:Solymosi .
Gól: strestík (65.), Varga R. (93.), ill. Gréczi (9.).

Manny Pacquiao (55-5-2, 38 KO.-TKO.) visszavágott a múlt víkendig veretlen amerikai Timothy Bradley-nek (31-1-0, 12 KO.-TKO.)! A fülöp-szigeteki váltósúlyú ökölvívó egyhangú pontozással (116:112, 116:112 és 118:110) győzte le riválisát, akitől 2012 nyarán vitatható körülmények között kapott ki, s akitől most megszerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoki övét.