újraélesztés;Csorvás;

- Körzeti megbízott élesztette újra az idős embert

Körzeti megbízott élesztett újra egy idős embert vasárnap a Békés megyei Csorváson - értesült a HavariaPress. Az életmentésben szerepe volt annak is, hogy a főtörzszászlós korábban egy gyógymasszőr tanfolyamot is elvégzett.

A Békés megyei településen vasárnap késő délután éppen szolgálatba tartott kerékpárján a helyi körzeti megbízott, amikor egy nő egy útkereszteződésben leállította, a segítségét kérve egy idős férfi rosszulléte miatt. Amikor a rendőr odalépett a földön fekvő férfihoz és megérintette az arcát, a nyugdíjas magához tért és elmondta, hogy az utcán gyalogolt, amikor megszédült és elesett.

Mivel a nevét is meg tudta mondani, úgy tűnt, hogy jobban lett, pár perc után viszont az egyenruhás azt vette észre, hogy az idős ember ismét egyre ritkábban vesz levegőt és a pulzusa is alig tapintható. Ezért úgy döntött, hogy mentőt hív, egyúttal megkezdte az újraélesztést is, amiben a helyi szociális otthon egyik gondozója és telefonon keresztül a mentőszolgálat diszpécsere is a segítségére volt.

Miután az életmentés sikerrel járt - köszönhetően annak is, hogy a főtörzszászlós korábban gyógymasszőr képzésen is részt vett -, az időközben kiérkező mentők az idős embert kórházba szállították.

A negyvenéves anya azt állítja, hangok mondták neki, hogy végezzen két kisebbik gyerekével. Így is tett: kegyetlenül meggyilkolta hat- és hároméves kisfiát, mert úgy gondolta, így majd jobb anyja tud lenni a legidősebbnek - számolt be a Bors.