választás;átjelentkezés;

- MSZP: választói jogot korlátoznak a hosszú sorok

 "A demokrácia ünnepére készültünk, de sorban állást tapasztalunk. A Fidesz azzal az indoklással nyújtotta be az új választójogi törvényt, hogy meg akarja szüntetni a sorban állást, biztosítani akarja a választók jogát a szavazáshoz. Ehhez képest ma egészen mást tapasztalunk" - írja közleményében Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese-

A szocialista politikus hivatkozik arra, számos helyről érkezett bejelentés az MSZP-hez arról, hogy több száz méteres sorokban állnak a választásra váró emberek, és sokan nem bírják a sorban állást. "Ez nem más, mint a választáshoz való jog korlátozása." - szögezi le Tóbiás József, hozzátéve, kínos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt még arról beszélt, hogy magas részvételre számít, délután pedig kijelentette, hogy technikailag mindent rendben talált, csak egy helyen látott sort. Vélhetően azért, mert neki csak ezt az egyet mutatták meg.

Tóbiás József szól arról is, a Nemzeti Választási Bizottságba delegált tagjukon keresztül várják a magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő ez a helyzet. Fél órával a választás vége előtt az a kérdés, hogy a kormány biztosítja-e valamennyi választópolgár számára azt az információt, hogy mindenki élhet alkotmányos szavazati jogával, aki este 7 óráig megérkezik a szavazókörbe - zárul a közlemény.  

Szeretnénk hinni, hogy mindennek csak technikai, és nem politikai okai vannak. De ez nem változtat a tényen: többen nem tudtak élni szavazati jogukkal.

Pogácsával, üdítővel és zöld almával várták a szimpatizánsokat, párttagokat és újságírókat az LMP volt fővárosi központi irodájában az országgyűlési választás estéjén, vasárnap.