Orbán-kormány;devizahitel;

- Orbán Viktor ismét ígér a devizahiteleseknek

Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, győzelmük esetén mi a 3 legfontosabb elintézendő feladat. Ez a miniszterelnök újabb 3 pontja.

Arra a kérdésre, hogy győzelem esetén mi lesz az első intézkedésük, mit tartanak a legfontosabbnak, a kormányfő azt mondta: nem egy ilyen lesz. Az unióval fennálló viták a földtörvény és a rezsicsökkentés ügyében május táján lendületet kapnak, majd a devizahitelesek ügyében hozandó döntés utáni lépéseket említette. Úgy fogalmazott: "Ha megvan a bírói döntés, azonnal lépni tudunk, és minden egyes családot ki fogunk segíteni a veremből." Hangsúlyozta azt is, hogy meg kell alapítani azt a nonprofit szolgáltató vállalatot, amely profitszempontok nélkül alapvető rezsiellátásokat nyújt az embereknek.

A Fejér Megyei Hírlap, a Vas Népe, a Veszprémi Napló és a Zalai Hírlap számára készült interjúban az egyre nagyobb számban külföldön munkát vállalókra vonatkozóan a miniszterelnök kifejtette: Magyarország nem mutat rosszabb adatokat a cseheknél vagy a lengyeleknél. Hozzátette, hogy a spanyolok és a portugálok esetében is "úgy fest a dolog, hogy Németország vagy Anglia felé veszik az irányt", összeurópai mozgás tapasztalható, "amiből a magyarok sem maradtak ki".

A kormányfő a devizahitelesek ügyével kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy két, májusra várható bírósági ítéletet követően "teljesen világossá válik az alkotmányos és jogi helyzet". Kiderül, hogy mit tehet a kormány, de "lényegében a devizahitel-rendszert ki fogjuk vezetni a magyar gazdaságból" - közölte.

Az új földtörvény gyakorlati alkalmazására vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt mondta: "levertük a karókat", az új rendszernek köszönhetően az agrárkamarán keresztül a kormány nagyon gyorsan megtudhatja, hogy mi történik a "parcellák sarkában". A magyar termőföldet "magyar kézben tartjuk, a zsebszerződéses rendszert felszámoljuk" - jelentette ki a miniszterelnök, hozzáfűzve, "világossá tettük, hogy a törvények kijátszásával szerzett tulajdont soha nem fogunk elismerni Magyarországon!"

Arra a kérdésre, hogy miket tart a következő időszak legfontosabb feladatainak, a teljes foglalkoztatottság elérését jelölte meg elsőként. Kiemelte még az oktatást is: "a szerkezetet már átalakítottuk, de a minőséggel még vannak gondjaim".

Magyarország nem érdekelt abban, hogy Oroszországgal szemben "szankciós lépések" legyenek - fejtette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EchoTV-ben szombaton, egyben úgy vélte, hogy speciális megoldásokkal kellene kikényszeríteni az ukrán-orosz helyzet megoldást, úgy, hogy az ne sértse a magyar gazdaság érdekeit.