Zöldzóna;béka;terelőfal;

FOTÓ: THINKSTOCK

- Békáknak építenek utat a Bükkben és a Mátrában

Elsősorban békáknak építenek utak alatt átvezető átjárókat, valamint terelőfalakat a Bükkben és a Mátrában, a Bükki Nemzeti Park (BNP) több mint 322 millió forintot költ erre a célra uniós és állami pénzből - közölte a BNP igazgatósága az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint évről évre több ezer kétéltűt gázolnak el a járművek a Bükkben és a Mátrában, miközben az állatok vermelőhelyük és peterakó helyük között vonulnak. A szaporodási lehetőségtől ily módon többé-kevésbé megfosztott, tömeges gázolásokat elszenvedő fajok állományainak gyors csökkenése, majd összeomlása egy idő után elkerülhetetlenné válik.

Ezt kívánja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megakadályozni azzal, hogy három új beruházást kezd, illetve egy már meglévő terelő- és átjáró rendszert egészít ki. A beruházások célja az állatok tömeges gázolásnak megakadályozása, a kétéltűek és populációik hosszú távú túlélésének biztosítása. 

A Bükki Nemzeti Park működési területén leginkább a barna varangy, az erdei béka, a gyepi béka, a zöld varangy kerül vándorlások során az autók kerekei alá, és pusztul el. Az évi több ezer elgázolt állat természetvédelmi értéke tízmilliós nagyságrendű.

A BNP igazgatósága a legkritikusabb útszakaszokon - a Varbói tó mentén, a mátrai Sas tónál, a hasznosi víztározónál - az állatok biztonságos átjutását lehetővé tevő különböző, a tájba illő terelőket és átjárókat épít, míg a bogácsi tónál a már lévő terelő- és átjáró rendszert újítják meg.  A beruházások várhatóan a jövő év március végéig befejeződnek.

Egy, a községen áthaladó főút felújítását ígérte a befogadóállomás további fennmaradásáért Vámosszabadi képviselő-testületének a belügyminiszter. Pintér Sándor a hét elején tárgyalt a község vezetésével, miután a befogadóállomás azonnali bezárását kezdeményezték - értesült a HavariaPress.