MSZP;Kövér László;

- MSZP: Kövér francia életszínvonalat hazudik, és Putyin felé menetel

Nagy bajban van a program nélküli Fidesz, ha Kövér Lászlónak már francia életszínvonalat kell ígérnie négy év múlva. Ez ugyanolyan fideszes blöff, mint az egymillió új munkahely, a 14. havi nyugdíj, vagy a 7 százalékos gazdasági növekedés. A valóság ezzel szemben az, hogy az Orbán-kormány elmúlt négy éve alatt már Románia és Bulgária is elhúzott mellettünk, s ha a Fidesz komolyan gondolta, hogy ezt a munkát akarják folytatni, hamarosan irigykedhetünk Albánia gazdaságára is - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Kövér francia életszínvonalat hazudik, miközben Putyin felé menetel. A Fidesztől már az is merész vállalás lenne, ha azt ígérnék, megpróbálják elérni a 2010 előtti gazdasági állapotot, amikor 300 forint volt egy liter üzemanyag, 265 forint egy euró, és 185 forint egy svájci frank. De bármit is ígérgetnek kétségbeesetten Orbánék, minden szavuk hiteltelen, hiszen volt négy évük és kétharmaduk, mégis romlásba vitték az országot.

Egyvalamiben értünk csak egyet Kövér Lászlóval, ez pedig az a mondata, hogy „nincs újabb kidobni való négy esztendő”. Ez az, amiért a kormányváltók április 6-án az emberek segítségével elzavarják az Orbán-kormányt, hogy a tavasszal felálló Mesterházy-kormány 250 ezer valódi, új munkahelyet teremtsen, 100 ezer forintra nőhessen a nettó minimálbér, jelentősen csökkenjen az alapvető élelmiszerek ára, és plusz 24 ezer forintot kapjon minden 65 év feletti nyugdíjas, akinek nyugdíja nem éri el a 100 ezer forintot.

MSZP

Elromlott biztosítóberendezés, illetve lerobbant szerelvény miatt késnek a vonatok a székesfehérvári és a debreceni vonalon - közölte a Mávinform.