Zugló;rablóbanda;

- Gyerekekre szakosodott egy zuglói rablóbanda

Szülői segítséggel fogtak el a rendőrök egy gyerekek kirablására szakosodott, fiatalkorúakból álló bandát Zuglóban.

A négy fiú a múlt csütörtökön délután a XIV. kerületi Vezér utca és Tihamér utca kereszteződésénél lévő trolimegállóban szólított le egy iskolás gyereket. Megkérdezték tőle, hogy mennyi az idő, majd amikor elővette a telefonját, hogy választ adjon, egyikük kikapta a kezéből a készüléket és elfutottak a helyszínről. Hazaérve a fiú elmesélte szüleinek a történteteket, majd édesapjával megkísérelték felkutatni a társaságot - nem is eredménytelenül, a közelben ugyanis felfigyeltek egy kerékpárosra, akiben a sértett azonnal felismerte egyik támadóját. Megállították, majd bekísérték a kerületi rendőrkapitányságra, így gyorsan kiderült, hogy a bicikli is rablás útján került hozzá: hasonló módszerrel szerezte ugyanaznap délután, néhány sarokkal arrébb.

A nyomozók kiderítették azt is, hogy ugyanez a tizenéves rabolt ki múlt szerdán reggel, három társával együtt egy harmadik fiatalkorút is a kerületben, tőle szintén a mobiltelefonját vették el. A támadók ellen rablás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, de egyikükkel szemben, aki testvére igazolványával próbálta magát igazolni, okirattal való visszaélés miatt is eljárást indítottak, és kezdeményezték mindegyikük előzetes letartóztatását.

Rendőrök vitték el azt a férfit, aki egy családi veszekedés hevében többször megütötte, majd egy alkalommal meg is lőtte saját fiát Pusztadoboson.