Nemzetközi antirasszista szemináriumot rendeznek csütörtökön Budapesten. Félő, hogy a választási kampány finisében a kelleténél kevesebben figyelnek majd oda a rendezvényre. S akik mégis, azokat nyilván az érdekli a legjobban, mit tudnak mondani a hazai és külföldi szakértők a Jobbik állítólagos előretöréséről a közvélemény-kutatásokban? Nyilván szóba kerül majd a hazai és a nyugati szélsőjobboldal összehasonlítása, amellyel kapcsolatban kétféle közhely is él. Az egyik szerint minden szélsőjobboldali mozgalom mögött ugyanaz a rasszizmus, idegenellenesség, az alantas és gyűlölködő ösztönökre épülő uszítás áll. A másik szerint a nyugati és a magyar (általában a kelet-európai) szélsőjobboldal között óriási különbség van, az ilyen nyugat-európai pártok csak feszegetik a demokrácia határait, míg a keletiek többé-kevésbé nyíltan fasiszta, náci jellegű államot akarnak.
A hazájukban sikeres nyugat-európai szélsőjobboldali pártok mindenesetre ezt az utóbbi nézetet képviselik, bojkottálják a Jobbikot és hasonszőrű társait, féltve tőlük nemzetközi mozgalmuk jó hírét. Nyilvánvaló különbség köztük, hogy a nyugati pártok elutasítják az antiszemitizmust, és jó kapcsolatokra törekszenek Izrael állammal.
Saját nemzetközi tapasztalataim szerint is jelentős különbség van a nyugati szélsőjobb és például a Jobbik között, de ezt durva leegyszerűsítés lenne mondjuk az Izraelhez való viszonyon lemérni. A kulcskérdés a bevándorláshoz és az állampolgársághoz való viszony. Nyugat-Európában sok millió bevándorló él, egyes nagyvárosokban a lakosság többsége külföldi, vagy külföldi eredetű. A gazdasági válság hatására sokan közülük munkanélküliek, szociális segélyekre szorulnak, egyes kerületek állami iskoláiban gyermekeik közül kerül ki a tanulók 80-90 százaléka. Egyre-másra épülnek a mecsetek, s a fiatalok sokszor szüleiknél is fogékonyabbak az iszlám fundamentalizmusra. A televíziók naponta sugározzák az Európába érkező, koldusszegény menekültekről szóló képsorokat, amelyek egyszerre megrendítőek és fenyegetőek a nyugati, jóléthez és biztonsághoz szokott polgár számára.
A sikeres és a parlamenti választásokon is előretörő nyugati szélsőjobb ezeket a tényeket és érzéseket manipulálja. Fő követelésük a bevándorlás megszüntetése és a normasértőnek nevezett idegenek kiutasítása, amihez ideológiai töltetként járul az iszlám-ellenesség. E nézetekkel azért nem könnyű vitatkozni, mert a bevándorlás nyilván nem lehet korlátlan, ad abszurdum egymillió bevándorlót a félmilliós Luxemburg például aligha tudna befogadni. Másrészt iszlám fundamentalizmus valóban létezik, az iszlám terroristák közül sokan nyugati országokban nevelkedtek. A bevándorlók jogaiért nem népszerű kiállni, s a demokratikus pártok a "kifogni a szelet a szélsőjobb vitorlájából" logikája alapján maguk is szigorítanak a migrációs politikán.
A nyugati szélsőjobboldal azonban éles különbséget tesz a bevándorlók és a már állampolgársággal rendelkező, az anyanemzettel azonosságot vállaló emberek között. Leghalványabb késztetésük sincs arra, hogy apák és dédszülők származása után kutakodjanak, saját honfitársaik zsidó, kelet-európai vagy másféle eredetével foglalkozzanak, megkérdőjelezzék azt az elvet, amit legjobban a francia alkotmány fejez ki. (Minden francia állampolgár francia.) Jellegzetes példa erre, hogy a magyar apától és görög zsidó anyától származó Nicolas Sárközy szélsőjobbról is sok szavazatot hódított el, míg a baloldalon francia nacionalizmusa miatt ítélték el. A saját honfitársaikat vélt származásuk alapján megbélyegző, kirekesztő, ellenük gyűlöletet szító kelet-európai mozgalmakat a nyugati szélsőjobb ezért nácinak tartja, és élesen elutasítja. (S persze azért is, mert legbelül minden kelet-európait, jobb-és baloldalit egyaránt lenéznek.)
Nemrég Brüsszelben jelen voltam egy beszélgetésen, amelyen a belga zöldek egyik képviselője hosszan szidta a vallon (franciaajkú) szocialista pártot, a Parti Socialiste-t (PS). Részletesen sorolta, hogy a Vallóniát és különösképp a lerobbant ipari városokat sok évtizede szinte egypártrendszerben kormányzó szocialisták hogyan élnek vissza a szociális kérdéssel, mennyire saját politikai céljaikra használják a segélyeket, a lakáskiutalásokat és más juttatásokat. Majd hirtelen váltással, önmagának is ellentmondva hozzátette, igaz, ezért nem kap erőre Vallóniában semmiféle szélsőjobboldali erő. A szocialisták talán túlzóan is nagylelkű szociálpolitikájukkal a demokrácia keretén belül tartják azokat a lecsúszó, munkájukat és öntudatukat vesztett kisembereket, akiket másutt (ahol a baloldal is elfogadja a piaci logikát) olyan könnyen meghódít a szélsőjobboldali demagógia.
Azt hiszem, ez nagyon fontos gondolat. Persze nem a PS állítólagos szociális túlzásait akarom dicsérni, csak azt a felismerést, hogy az elszegényedett, lecsúszott, elbizonytalanodott rétegeket a szocialista baloldalnak kell képviselnie és megvédenie. Ha lemond róluk, ha a "harmadik utas" és liberális tanácsadókra hallgatva feladja harcos szociális karakterét, akkor maga is felelős a szélsőjobboldali métely megerősödéséért. Az erős szociális hálónál nincs hatásosabb antifasizmus.
